Egyik hétvégén szórakozni, táncolni, bulizni mentünk D. barátnőmmel, aki nem titkolta, hogy ha úgy alakul, nem bánja, ha nem egyedül megy haza, vagy legalábbis kicsit megbizsergeti az érzékeit és hormonjait egy kedves és érzékeny férfiállat. Nekem is szánt volna egyet, de tudtam, hogy ez nem az én terepem, még akkor sem, ha a világ leghosszabb combú, és legelbűvölőbb nőjével is megyek együtt bulizni. Nem azért, mert annyira rondának érezném magam, hogy egy ilyen kisugárzás mellett sem lehetek befutó senki számára, hanem azért, mert nálam fordítva működnek a dolgok. D. legyintett, de az este végére belátta, hogy mégsincs bennem hiba… és benne sem, így kerek a világunk!
A szórakozóhely igen felkapott, totál tömve volt, ráadásul kellemes meglepetésünkre kb. 2/3 részben pasikkal, méghozzá nem is vállalhatatlanul rondákkal, nagyrészt jó volt a zene, elkapott a fíling, ment a dörgölődzés ezerrel, partihangulat lájtosan, mivel én csak 1 pohárral iszom, táncolni, hülyülni megy anélkül is.
De úgy nem, hogy közben ezren jönnek-mennek, könyökölnek, vállal megütnek, sörrel leöntenek, azt sem tudom, ki tapiz le és sokszor maga a kéz sem tudta, hogy kinek a derekát kapta el. Zavart, hogy alacsony vagyok, nem láttam át az embertömegen, és aki mellé éppen oda tudtam sodródni, az annyira közel volt, benne az arcomban, hogy semmit sem láttam belőle, csak két bódult szemet és egy bamba arcot, ami vagy a zenétől vagy a piától járt messze.
Arra tökéletes volt, hogy ki tudjak kapcsolni, ellazuljak egy széttáncolt éjszaka után (fél négykor indultunk haza, úgyhogy adtunk a partinak rendesen), és arra is megfelelő volt, hogy biztosan tudjam: nem így fogom megtalálni a páromat.
D. nem értette, azt hitte problémám van, miközben én tökéletesen elégedett voltam az esétvel és a magam tapasztalataival. “De nem értem, mit vársz. Van egy jó éjszaka, tánc, telefonszám csere, ha szimpik vagytok, aztán összejöttök, ha jó a szex, akkor meg meglátjátok, hogy akartok-e többet vagy nem. Ezek a dolgok így működnek.” – világosított fel D. a felnőttek világáról.
Hát, nekem nem. Éppen fordítva. Nekem muszáj, hogy előbb fejemben és a szívemben mozduljon valami ahhoz, hogy utána jöhessen a szex. Most mondhatod, hogy “álmodj királylány”, meg gyerekesség, satöbbi, de őszintén: nem azt látom, hogy a fenti példa működik. A fenti példa egy köztes, lötyögő megoldás, ha nincs jobb.
És aztán csak úgy megérkezik az a személy, akinél meg szokták állapítani, hogy “hát, ez teljesen megbolondult, meggárgyult, szerelmes, bezúgott, satöbbi”. Nekem már nem kell a lötyögés, és én sem akarok senki “ha-jobb-nincs” választása lenni. Simán jól elvagyok egyedül, és nagyon élvezem, hogy nincs bennem kényszer arra, hogy tökmindegy, kivel, csak kapcsolatban tudjak lenni.
Most már meg tudom várni, amíg megérkezünk egymáshoz. És persze, biztos Nála is lesz csomó dolog, amihez nekem kell odacsiszolódnom, és neki is formálnia kell az életén ahhoz, hogy a miénkkel együtt kompatibilis legyen, de mégis azt érzem, hogy ez többé-kevésbé természetesen megy majd. Nem automatikusan, nem elvártan, nem kényszeresen, hanem tényleg természetesen. Rugalmasan, amennyire kell, és olykor súrlódásokkal, összekülönbözéssel, kompromisszumokkal, középutakkal, és maguk idejében történő, nem elsietett dolgokkal.
Persze, az egyenletnek több megoldása is lehet, és nem biztos, hogy mindenkinél az enyém működik, mert van, ahol tényleg egy szenvedélyes éjszaka után omlanak le falak, de ez nem én vagyok. És azt gondolom, a legjobbat úgy teszem magammal, ha megismerem az igényeimet, és ezeket követem. Van akinek a könnyedség, másnak az extrém helyzetek, megint másnak a csillám és az egyszarvú.
Nekem ez a “perverzióm”, hogy nyugit szeretnék – párral vagy pár nélkül, az már majdnem mindegy.
* * * * * * * * *
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! Kövesd a blog Facebook-oldalát minden nap, hogy az első között értesülj a friss posztokról!
Amennyiben kérdésed vagy véleményed van a cikkről, kérlek, oszd meg velem, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, a történetedre!