Mindig csodáltam a hatékony hiszti kezelési technikákat. Én a magam részéről semmit sem tudtam kezdeni az egésszel anno, úgyhogy a Kicsi nettó három eset után leszokott arról, hogy földhöz vágja magát vagy nyávogjon, miután megelégelte, hogy csak állok ott, és bámulok rá, mintha egy különösen érdekes dokumentumfilmet néznék a törpmanók mindennapi életéről. Mondom, mázlista vagyok vele, ő meg velem, nem tudom, mit kezdenék egy állandóan sivalkodó, minden miatt sípoló kisgyerekkel. Egyik nap azonban szuper példát láttam rá, hogy van, amikor működik a nagy könyvben megírt hisztikezelési technika, ráadásul egy apuka adta a jó példát!
Egyik hétvégén a Kicsivel játszótér maratont tartottunk: ő pancsolt, hintázott és hatékonyan gyűjtötte a bibiket, mialatt én ismeretlen anyukákkal csacsogtam intelligensen a semmiről, hogy ne unjuk magunkat halálra. Egyik percben, mialatt a Kicsi egy szökőkút hegyet csodált nagy szemekkel, és próbálta begyűjteni a lapátjával a legtöbb lehulló vízcseppet, kiabálásra, hisztis bömbölésre lettem figyelmes. Egy kisfiút szedett ki a pancsoló gyerekek tömegéből apuka, és leültette egy padra. A gyerek magán kívül volt, semmivel nem lehetett megnyugtatni, átlag apukák már kettőt lekevertek volna, vagy másik verzió: egy kuka mögé bújva várná, hogy elmúljon a roham. Mi, anyukák nagyon sajnáltuk az egyébként tök helyes apukát, és próbáltunk nem kellemetlenül bámulni, pedig volt mit. Apuka teljes önbizalommal, kedves és nyugodt hangon vázolta a gyereknek a helyzetet:
– Kisfiam. Nyugodj meg. Tudom, hogy most nehéz, elég, ha csak nem üvöltesz. Nem kell még beszélned. No. Igyál vizet, gyere. Az megnyugtat. Úgy, ni. No, vegyél levegőt, és utána beszéljünk.
– De az a kisfiú kezdte, nem akarok megnyugodniiiiii! – bőgte tovább a gyerek.
– Értelek. Akkor kiabálj még egyet, és azután nyugodj meg. No. Te mit gondolsz, mire mentél azzal hogy agresszív voltál? Semmire. Elrontottad a játékodat, de sajnos csak magadnak köszönheted. Sajnálom, de megyünk. Megbeszéltük, hogy ha verekedés lesz, akkor megyünk.
– De én itt se vagyok. Nem is érdekel. – sipákol tovább a gyerek, de apuka jelenléte egyre inkább megnyugtatja.
– Rendben. De így nem lehet viselkedni. Csak viccelt veled a kisfiú. Türelem, ezt most végig fogod hallgatni. Felöltözünk és elmegyünk innen. Így nem viselkedünk senkivel, akkor sem, ha viccelődik.
– Nem érdekel. Jól van.
– Tudom hogy mérges vagy, de látod, hogy semmire sem mész vele. G., kisfiam, figyelj apára. Nyugodj meg és utána indulunk. Sajnos éppen azt csináltad amit a kisfiú akart. Heccelt, és te hagytad magad. És besétáltál a csapdába. De nem baj igazából.
– De igen, mert csak azt látod meg mikor rossz vagyok.
– Ez nem igaz. Te hallod meg csak azt amikor megdicsérünk és csak azt vagy hajlandó észrevenni. De a dolgok nem így működnek. Van dicséret ha jó vagy és van bünti, ha rossz vagy. Ezt meg kell tanulni, mert ez mindenhol így működik. Ha nagy leszel akkor is így lesz. De én nem haragszom rád.
– Nem…? – jön a megdöbbent kérdés a kisfiútól.
– Nem.
– De rossz voltam.
– Tudom.
– És akkor sem?
– Akkor sem. Mérges voltam azért, mert rosszalkodtál. De rád nem haragszom. Téged szeretlek.
– Jó… Apa, sajnálom, hogy kiabáltam.
– Rendben van.
– És tényleg nem haragszol?
– Tényleg.
– Jól van. Akkor menjünk.
És elmúlt a hiszti, a harag, a sírás. Megnyugodott a kisfiú. Apuka kézen fogta, és teljesen egyszerűen, békésen elsétáltak. Hihetetlen, hogy csak ennyi kellett… Egy felnőtt, aki nem megjátssza, hogy nyugodt, nem erőlteti a jópofit, hanem tényleg békés és magabiztos, határozott, de nem türelmetlen. És az a mondat, hogy “nem haragszom rád…”. Ez megnyugtatta a kisfiú lelkét, elűzte dühét, mérgét a világ és maga felé is. Jó volt látni őket, és a körülöttük figyelő anyukákat – szerintem sokan profitáltak a váratlanul kapott leckéből!
* * * * * * * * *
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! Kövesd a blog Facebook-oldalát minden nap, hogy az első között értesülj a friss posztokról!
Amennyiben kérdésed vagy véleményed van a cikkről, kérlek, oszd meg velem, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, a történetedre!