Mindig csodáltam a hatékony hiszti kezelési technikákat. Én a magam részéről semmit sem tudtam kezdeni az egésszel anno, úgyhogy a Kicsi nettó három eset után leszokott arról, hogy földhöz vágja magát vagy nyávogjon, miután megelégelte, hogy csak állok ott, és bámulok rá, mintha egy különösen érdekes dokumentumfilmet néznék a törpmanók mindennapi életéről. Mondom, mázlista vagyok vele, ő meg velem, nem tudom, mit kezdenék egy állandóan sivalkodó, minden miatt sípoló kisgyerekkel. Egyik nap azonban szuper példát láttam rá, hogy van, amikor működik a nagy könyvben megírt hisztikezelési technika, ráadásul egy apuka adta a jó példát!
Egyik hétvégén a Kicsivel játszótér maratont tartottunk: ő pancsolt, hintázott és hatékonyan gyűjtötte a bibiket, mialatt én ismeretlen anyukákkal csacsogtam intelligensen a semmiről, hogy ne unjuk magunkat halálra. Egyik percben, mialatt a Kicsi egy szökőkút hegyet csodált nagy szemekkel, és próbálta begyűjteni a lapátjával a legtöbb lehulló vízcseppet, kiabálásra, hisztis bömbölésre lettem figyelmes. Egy kisfiút szedett ki a pancsoló gyerekek tömegéből apuka, és leültette egy padra. A gyerek magán kívül volt, semmivel nem lehetett megnyugtatni, átlag apukák már kettőt lekevertek volna, vagy másik verzió: egy kuka mögé bújva várná, hogy elmúljon a roham. Mi, anyukák nagyon sajnáltuk az egyébként tök helyes apukát, és próbáltunk nem kellemetlenül bámulni, pedig volt mit. Apuka teljes önbizalommal, kedves és nyugodt hangon vázolta a gyereknek a helyzetet:
– Kisfiam. Nyugodj meg. Tudom, hogy most nehéz, elég, ha csak nem üvöltesz. Nem kell még beszélned. No. Igyál vizet, gyere. Az megnyugtat. Úgy, ni. No, vegyél levegőt, és utána beszéljünk.
– De az a kisfiú kezdte, nem akarok megnyugodniiiiii! – bőgte tovább a gyerek.
– Értelek. Akkor kiabálj még egyet, és azután nyugodj meg. No. Te mit gondolsz, mire mentél azzal hogy agresszív voltál? Semmire. Elrontottad a játékodat, de sajnos csak magadnak köszönheted. Sajnálom, de megyünk. Megbeszéltük, hogy ha verekedés lesz, akkor megyünk.
– De én itt se vagyok. Nem is érdekel. – sipákol tovább a gyerek, de apuka jelenléte egyre inkább megnyugtatja.
– Rendben. De így nem lehet viselkedni. Csak viccelt veled a kisfiú. Türelem, ezt most végig fogod hallgatni. Felöltözünk és elmegyünk innen. Így nem viselkedünk senkivel, akkor sem, ha viccelődik.
– Nem érdekel. Jól van.
– Tudom hogy mérges vagy, de látod, hogy semmire sem mész vele. G., kisfiam, figyelj apára. Nyugodj meg és utána indulunk. Sajnos éppen azt csináltad amit a kisfiú akart. Heccelt, és te hagytad magad. És besétáltál a csapdába. De nem baj igazából.
– De igen, mert csak azt látod meg mikor rossz vagyok.
– Ez nem igaz. Te hallod meg csak azt amikor megdicsérünk és csak azt vagy hajlandó észrevenni. De a dolgok nem így működnek. Van dicséret ha jó vagy és van bünti, ha rossz vagy. Ezt meg kell tanulni, mert ez mindenhol így működik. Ha nagy leszel akkor is így lesz. De én nem haragszom rád.
– Nem…? – jön a megdöbbent kérdés a kisfiútól.
– Nem.
– De rossz voltam.
– Tudom.
– És akkor sem?
– Akkor sem. Mérges voltam azért, mert rosszalkodtál. De rád nem haragszom. Téged szeretlek.
– Jó… Apa, sajnálom, hogy kiabáltam.
– Rendben van.
– És tényleg nem haragszol?
– Tényleg.
– Jól van. Akkor menjünk.
És elmúlt a hiszti, a harag, a sírás. Megnyugodott a kisfiú. Apuka kézen fogta, és teljesen egyszerűen, békésen elsétáltak. Hihetetlen, hogy csak ennyi kellett… Egy felnőtt, aki nem megjátssza, hogy nyugodt, nem erőlteti a jópofit, hanem tényleg békés és magabiztos, határozott, de nem türelmetlen. És az a mondat, hogy “nem haragszom rád…”. Ez megnyugtatta a kisfiú lelkét, elűzte dühét, mérgét a világ és maga felé is. Jó volt látni őket, és a körülöttük figyelő anyukákat – szerintem sokan profitáltak a váratlanul kapott leckéből!
* * * * * * * * *
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! Kövesd a blog Facebook-oldalát minden nap, hogy az első között értesülj a friss posztokról!
Amennyiben kérdésed vagy véleményed van a cikkről, kérlek, oszd meg velem, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, a történetedre!
Azért ez nem semmi szóról szóra idézni egy ilyen hosszúságú beszélgetést.
Ez a módszer tényleg működik kedves Philly! Ezt tanítja pl. Mary S. Kurcinka, aki egy amerikai nevelési tanácsadó és 30 éve kifejlesztett egy módszert olyan gyerekekre, akiknél az átlagos nevelési tanácsok nem működnek. Ennél a játszótéri kisfiúnál nem tudom, működne-e a pofon, vagy a hidegvíz, de apuka azért teszi jól, amit tesz, mert ezzel ő érzelmi vezetővé váli, a kissrác pedig érzelmi inteligenciával rendelkező felnőtté, aki majd fog tudni beszélni az érzelmeiről és nem nyeli le, vagy nem lesz agresszív mint társadalmunk nagy részében jellemző. Ha érdekel a téma nézd meg a www. elenkgyerekek.com-on ki ez a nevelési tanácsadó!
Az egyik gyermekem hisztijére először a hidegvizes spriccelés is eredményes volt, majd értelmesebb korában otthon, hisztizés nélkül beszéltük meg a problémákat. A testvére mindent megfigyelt, így ő már nem hisztizett, hanem ami nem tetszett neki, azonnal és félelem nélkül megmondta és tisztáztuk. Szerintem aki idegen helyen -pl. játszótér, vagy üzlet- hisztizik, az otthon is gyakorolta.
Köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményedet. De éppen azért írtam le, mert magam sem voltam benne biztos, hogy egy ilyen beszéd, hozzáállás működhet, és mégis… Azt fenntartom, hogy minden gyerek és szülő más, de jó volt látni, hogy itt működött. A Te gyerekednél mi vált be hasonló helyzetben?
Igen szép,követésre méltó,emelkedett tanmese.Nem életszerü a dagályos,Ransburgeres dramatizálás.A szndék becsülendö.
Azért is kezdtem “kagylózni”, mert ahogy az apuka elkezdte a “hegyi beszédet”, egyből az jutott eszembe, hogy szép és jó, de hogy ennek semmi értelme nem lesz, az biztos. Mint írtam is, nekem nincs tapasztalatom ezen a téren, mert az én gyermekem nem volt hisztis, és remélem, nem is nagyon lesz. Láttam már sokféle technikát a hideg vizes “nyugtatástól” kezdve addig, hogy nem vett róla tudomást, sőt, olyat is, aki a gyerek mellé feküdt a földre, vagy azzal billentette ki az őrjöngésből, hogy felkapta és a feje tetejére állította. Minden gyereknél más működik. Ezekben az elbeszélgetős technikákban én sem nagyon hittem volna, ha nem látom. Érdekes és hasznos tapasztalat volt. Neked van gyereked? És amikor hisztis (vagy ha már nagyobb, akkor “hisztis volt”), hogyan kezeled, kezelted a szituációt?
Ez olyan “szép”, hogy nem lehet igaz. Az apa először találkozott a gyermeke hisztijével? A “párbeszédet” kihangosították, hogy mindenki hallja? Az igaz, hogy így is lehet egy hisztis gyermeket megnyugtatni. Szerintem ez az írás a vágyainkat elégítette ki.