Te gondolkodtál már azon, hogy milyen fa lennél, ha egy másik életben újjászületnél…? No, ne hidd, hogy ezen szoktam agyalni, mert bár sok fura dolog kering a saját kis naprendszeremben, de ezen még én sem gondolkodtam el – azonban képzeld, volt, akinek már eszébe jutott rólam akár ez is… Sok minden más mellett, persze, és csalafinta módján életem egyik legszebb bókját kaptam tőle, ha kissé sutára is sikerült!
Beszélgettünk akkor éppen, nagyon mélyen, nagyon egymás szemébe nézve, nagyon mondtuk és nagyon éreztük azt a bizonyos kémiát, meg csít, meg mindent. És akkor ő azt mondta: – Tudod, szerintem te nagyon szép fa lehetnél – tudod, milyen fa lennél?
Erre az ember lánya csacsogósan, szempillarebegtetések mellett olyasmiket vár, hogy valami sudár jegenye, mert olyan karcsú, vagy valami örökzöld fenyő, mert örökre fiatal marad, vagy mittudomén, szóval, érted, valami romantikus és szép bókra számítasz, erre jön a válasz tőle: – Szerintem egy csodaszép akác lennél.
– He? – válaszol a szellemes és magasan kvalifikált nő a szájamból. “Ennél uncsibb nem jutott eszedbe…” – caccog a cinikus nőszemély a fejemben.
– Hát, akác. Tudod mert azt mindenki várja, mert akkor már tavasz van, sőt, gyakorlatilag nyár, hiszen május végén virágzik. Jön a meleg, a napfény, a szünet, a szabi. Nem láthatsz virágzó akácot egész évben, ezért különleges alkalom az a pár hét, amíg virágzik. Meg, tudod, olyan igazi virágillata van, nem lehet nem észrevenni, és gyakorlatilag kiirthatatlan.
– Öhm… hát, kösz. Köszi, tényleg… Ez kedves. Jól esik… – bár ha egy kocsmában lettünk volna első randin, akkor tuti kérek még egy pohár bort ehhez a bókhoz kísérőnek. Persze, egyből látta, hogy mosolygok ugyan, de elhúzom a számat… Rám nevetett:
– Dehát ez jó, te buta. Csak annyit jelent, hogy szép, és észreveszik és bárhol megél, elpusztíthatatlan. Érted…?
– Akkor jó. Hm… Igen! Ez már tetszik!
Hát, így lettem én akác, büszkén vállalva minden előnyét, szépségét és azt is, hogy kiirthatatlan. Egyszer majd megosztom a Kicsivel, hogy az apjától érkezett ez a bók – mikor már közel tíz éve együtt voltunk, és ő, a Kicsi, éppenséggel készülődött átrendezni a belső szerveimet a pocakomban.
Neked hogy hangzott életed leghelyesebb bókja?
* * * * * * * * *
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! Kövesd a blog Facebook-oldalát minden nap, hogy az első között értesülj a friss posztokról!
Amennyiben kérdésed vagy véleményed van a cikkről, kérlek, oszd meg velem, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, a történetedre!