Kötéltánc

Ha korababás szülő vagy…

  Sokan kérdezték tőlem, hogy milyen érzés volt anyaként, nőként, és személyesen nekem, Phillyként az, hogy a tervezettnél jóval korábban érkezett a Kicsi. Akkoriban igyekeztem természetesen kezelni, sem időm, sem energiám nem volt, hogy összeomoljak, mert minden percem róla szólt, nem engedhettem meg azt a luxust, ahogyan a többi, velem egyforma kora-anya sem, hogy másra… Tovább »

Metrófelújítás – első hét

  Na, énekeljük meg egy kicsit ezt a metrófelujítós első hetet, mert van pár dolog, ami iszonyat zavar. Egy: a pasik közül azok, akik egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Ennyi tipródó, szerencsétlen, lúzerkedő hapsit egy rakáson még az IT bulik dizsije se látott, mint én négy nap alatt. Lécci, kapjátok már össze magatokat, nem… Tovább »

Most azt dolgozom fel, hogy jó

  Többen kérdeztétek, hogy miért írok mostanában ritkábban. Ez egyrészt azért esik jól, mert látom belőle, hogy követitek a blogot, másrészt azért is, mert ezek szerint konkrét hiányérzetet okoz, hogy nincs újabb bejegyzés, újabb kötéltáncos akció, nagy mutatvány, amely alakulását követhetnétek. Ennek az egyik oka az, hogy nekem leginkább a negatív dolgokat kell kiírnom, feldolgoznom,… Tovább »

Jókor, jó helyen vagyok a világban

  Elég pörgős, érzelmileg sem egyszerű időszakon vagyok túl (és egy kicsit még innen is…), amely hatása a blog bejegyzésein is érezhető. Születtek felháborodott, értetlen, csalódott és szomorú bejegyzések is, amelyek után vagy kritikát kaptam vagy pátyolgatást. Mindenesetre egyhangúlag megegyeztek abban, hogy ez nem illik hozzám. Nem is szívesen olvasnak ilyen hangvételű bejegyzéseket, meg minek… Tovább »

Ezért nehezebb egymás elengedése most, mint 200 éve

  Jött a múltkori bejegyzésre, az elhagyás kapcsán egy kérdés, hogy miért hiszem, hogy csak most nehéz a nőknek, hiszen régen is hozzá kellett szokniuk ahhoz, hogy egyedül éltek – sok nő volt, akinek lelépett vagy meghalt a férje…  A válaszom, hogy ebben van igazság, de az más volt. Akkor elfogadta a veszteséget önmagában, meggyászolta… Tovább »

Ijesztő párkapcsolati kilátások a gyerekem generációjának…

  Furcsa időszakot élek most. A baráti köröm három részre osztható: egyik része egyedül él, a másik része válik, a harmadik meg boldogtalan párkapcsolatban csal – vagy csalják. Csúcs. Szabadok vagyunk, meg vízöntő kora, meg mittudomén milyen baromságok. Lényeg a lényeg, hogy bármilyen vezérelvet a zászlónkra tűzve borogatjuk a kapcsolatokat, szédelgünk át életeken, és közben csak… Tovább »

Tényleg természetes, ha valakit 10-15 év után elhagynak…?

  Egyik este beszélgettünk (még a borozás előtt), D. és én. Meséltem már, hogy eszméletlen régi barátság és ezer emlék fűz össze bennünket – nem, nem olyan bulikában ismerkedős, két nyár óta tartó szercsilávcsi ez, hanem 32-33 évünkből immár 27 éve állunk egymás mellett minden bajban, és örülünk egymásnak minden örömben. Most éppen nála van… Tovább »

Hogyan (nem) nyitottunk ki egy üveg bort…?

  Adott két csaj, két különböző eredetű szívfájdalom – az egyik iszonyatosan szúró, friss seb, a másik permanensen sajgó heg, egyik sem jobb – plusz egy szabad hétköznap este és egy üveg bor. No, meg az én kis nyomi háztartásom béna bornyitója, amely eddig inkább csak díszként funkcionált, minthogy nálam csak a vendégek fogyasztanak alkoholt…. Tovább »

Ki harcoljon a kapcsolatért, a férfi vagy a nő?

  Sokszor megkapom, hogy naiv vagyok és olykor egy tinilány optimizmusával nézem az életet és annak minden szereplőjét, ezért is lehet extrán tündérmeseszerű az a cikk, amely még az én mércémet is ki tudja csapni, s amelyet a Férfiak Klubja oldalon olvastam. A cikk azt tárgyalja, hogy hol követik el a nők a hibákat a… Tovább »

Gyors segítség rosszkedv ellen!

  A múlt héten kicsit depi volt és rosszkedv és befordulás, pedig nyár van, fény, meleg, és látszólag minden tökéletes, mégis vannak időszakok, amikor a legnagyobb hepi közepén is fekete pontnak érzem magam egy pillanatra. – Nyilván veled is előfordul olykor, ha fáradt vagy, hogy belecsúsznál egy rosszkedvű időszakba. De mi van, ha nem teheted… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!