Kötéltánc

A bőrömből tudnék kiugrani, amikor ezeket a szeretetnyelves megosztásokat látom: “töltsd ki a tesztet és találd meg a kulcsot a párodhoz, oldd meg egy csapásra minden párkapcsolati problémádat.” Bullshit. Sőt, bullshit a köbön. Mintha mind egy-egy konfekcióra lettünk volna gyártva, s mindenkihez egy kód lenne az univerzális megoldás minden gondra, mintha tudnám, mit mondjak, ha fáradt,… Tovább »

  Imádom Feldmár könyveit, mert őt olvasva olyan, mintha ott ülne mellettem, beszélne hozzám lassan, halkan, nyugodtan, tisztára, mintha egy saját terapeutám lenne, és bár már sokadszorra olvasom el egyes írásait, mégis tud egy-egy mondatával újat mondani. Legutóbb a Szabadíts meg a gonosztól című könyv utolsó oldalán találtam meg az éppen nekem szóló feloldozást az… Tovább »

  Bevallom, régimódi csaj vagyok. De úgy igazán. Persze, számos dologban úttörőnek számítok a családban, de az értékek tekintetében konzervatív vagyok és nyíltan vállalom, hogy igenis szeretem a családomat, és a közelségüket. Fontos számomra, hogy ne csak évente háromszor találkozzunk, hanem a karácsony és a szülinapok mellett a mindennapokban is egymás életének részévé váljunk, és… Tovább »

  Sokan kérdezték tőlem, hogy milyen érzés volt anyaként, nőként, és személyesen nekem, Phillyként az, hogy a tervezettnél jóval korábban érkezett a Kicsi. Akkoriban igyekeztem természetesen kezelni, sem időm, sem energiám nem volt, hogy összeomoljak, mert minden percem róla szólt, nem engedhettem meg azt a luxust, ahogyan a többi, velem egyforma kora-anya sem, hogy másra… Tovább »

  Többen kérdeztétek, hogy miért írok mostanában ritkábban. Ez egyrészt azért esik jól, mert látom belőle, hogy követitek a blogot, másrészt azért is, mert ezek szerint konkrét hiányérzetet okoz, hogy nincs újabb bejegyzés, újabb kötéltáncos akció, nagy mutatvány, amely alakulását követhetnétek. Ennek az egyik oka az, hogy nekem leginkább a negatív dolgokat kell kiírnom, feldolgoznom,… Tovább »

  Elég pörgős, érzelmileg sem egyszerű időszakon vagyok túl (és egy kicsit még innen is…), amely hatása a blog bejegyzésein is érezhető. Születtek felháborodott, értetlen, csalódott és szomorú bejegyzések is, amelyek után vagy kritikát kaptam vagy pátyolgatást. Mindenesetre egyhangúlag megegyeztek abban, hogy ez nem illik hozzám. Nem is szívesen olvasnak ilyen hangvételű bejegyzéseket, meg minek… Tovább »

  Jött a múltkori bejegyzésre, az elhagyás kapcsán egy kérdés, hogy miért hiszem, hogy csak most nehéz a nőknek, hiszen régen is hozzá kellett szokniuk ahhoz, hogy egyedül éltek – sok nő volt, akinek lelépett vagy meghalt a férje…  A válaszom, hogy ebben van igazság, de az más volt. Akkor elfogadta a veszteséget önmagában, meggyászolta… Tovább »

  Furcsa időszakot élek most. A baráti köröm három részre osztható: egyik része egyedül él, a másik része válik, a harmadik meg boldogtalan párkapcsolatban csal – vagy csalják. Csúcs. Szabadok vagyunk, meg vízöntő kora, meg mittudomén milyen baromságok. Lényeg a lényeg, hogy bármilyen vezérelvet a zászlónkra tűzve borogatjuk a kapcsolatokat, szédelgünk át életeken, és közben csak… Tovább »

  Egyik este beszélgettünk (még a borozás előtt), D. és én. Meséltem már, hogy eszméletlen régi barátság és ezer emlék fűz össze bennünket – nem, nem olyan bulikában ismerkedős, két nyár óta tartó szercsilávcsi ez, hanem 32-33 évünkből immár 27 éve állunk egymás mellett minden bajban, és örülünk egymásnak minden örömben. Most éppen nála van… Tovább »

  Egy ideje terveztem már, hogy megnézem az idei év topromantikus, mindenki által elragadtatással kezelt kedvenc mozifilmjét, a Kaliforniai álmot, de mivel mindig fenntartással kezelem a közönségsikereket, ezért eddig ódzkodtam tőle. A hétvégén azonban úgy alakult, hogy D. barátnőmmel csajos időnket töltöttük, és végre előszedtük a La la land-et, hogy hadd lássuk, mit tud, minek… Tovább »