Kötéltánc

  Imádom Feldmár könyveit, mert őt olvasva olyan, mintha ott ülne mellettem, beszélne hozzám lassan, halkan, nyugodtan, tisztára, mintha egy saját terapeutám lenne, és bár már sokadszorra olvasom el egyes írásait, mégis tud egy-egy mondatával újat mondani. Legutóbb a Szabadíts meg a gonosztól című könyv utolsó oldalán találtam meg az éppen nekem szóló feloldozást az… Tovább »

  Sokszor azt gondoljuk, tudjuk a tuti, mert már idősebbek vagyunk, tapasztaltabbak, túl jópár csalódáson, motivációs tréningek és önfejlesztő tanfolyamok egész sorozatával hátunk mögött – és akkor jön egy gondolatébresztő hozzászólás, amely megmutatja, hogy a nyitott és józan látásmód nem kor, nem vagy éppen hajszín kérdése… Ágoston, 23 éves férfi véleménye a párkeresési nehézségekről, amelyet… Tovább »

  Lassan mindenki számára világ középpontja problémának számít, hogy nincs pasim. Nyáron persze majd’ meghülyültem a tudattól, mert még tartott a gyászfolyamat, meg egyébként is cefet szar volt, és a totál leépült önbecsülésemet sem dobta fel, hogy bár mindenki által egy csodás kapcsolatra lennék érdemes, mégsem kellettem a kutyának sem. Azóta azért jócskán változtak a dolgok,… Tovább »

  A napokban egy barátnőmmel beszélgettem a párkapcsolatokról, és kérdezte, hogy szerintem mi lehet az oka annak, hogy ennyire általános probléma a mi generációnknál az, hogy hosszú távon nem találjuk azt, akivel jól működnek a dolgok minden téren. Elgondolkodtam. Rájöttem, hogy össze vagyunk zavarodva rendesen. Mindenki sérült, aki a mi korunkban már megint vagy még… Tovább »

  A napokban ünnepeltük a Kicsi születésnapját – igazán jól sikerült nap volt, mindenki oldott volt, laza, minden úgy sikerült, ahogy elterveztük, még ő is csatlakozott az ünnepléshez egy gyors vacsora erejéig, majd az összes ajándékot cipelve hazakísért bennünket, megpuszilgatta a Kicsit, intelligensen váltottunk három semmitmondó mondatot, civilizáltan, kulturáltan elköszöntünk. Mindenki ment a dolgára. Ahogy… Tovább »

  Jött a múltkori bejegyzésre, az elhagyás kapcsán egy kérdés, hogy miért hiszem, hogy csak most nehéz a nőknek, hiszen régen is hozzá kellett szokniuk ahhoz, hogy egyedül éltek – sok nő volt, akinek lelépett vagy meghalt a férje…  A válaszom, hogy ebben van igazság, de az más volt. Akkor elfogadta a veszteséget önmagában, meggyászolta… Tovább »

  Furcsa időszakot élek most. A baráti köröm három részre osztható: egyik része egyedül él, a másik része válik, a harmadik meg boldogtalan párkapcsolatban csal – vagy csalják. Csúcs. Szabadok vagyunk, meg vízöntő kora, meg mittudomén milyen baromságok. Lényeg a lényeg, hogy bármilyen vezérelvet a zászlónkra tűzve borogatjuk a kapcsolatokat, szédelgünk át életeken, és közben csak… Tovább »

  Egyik este beszélgettünk (még a borozás előtt), D. és én. Meséltem már, hogy eszméletlen régi barátság és ezer emlék fűz össze bennünket – nem, nem olyan bulikában ismerkedős, két nyár óta tartó szercsilávcsi ez, hanem 32-33 évünkből immár 27 éve állunk egymás mellett minden bajban, és örülünk egymásnak minden örömben. Most éppen nála van… Tovább »

  Adott két csaj, két különböző eredetű szívfájdalom – az egyik iszonyatosan szúró, friss seb, a másik permanensen sajgó heg, egyik sem jobb – plusz egy szabad hétköznap este és egy üveg bor. No, meg az én kis nyomi háztartásom béna bornyitója, amely eddig inkább csak díszként funkcionált, minthogy nálam csak a vendégek fogyasztanak alkoholt…. Tovább »

  Egy ideje terveztem már, hogy megnézem az idei év topromantikus, mindenki által elragadtatással kezelt kedvenc mozifilmjét, a Kaliforniai álmot, de mivel mindig fenntartással kezelem a közönségsikereket, ezért eddig ódzkodtam tőle. A hétvégén azonban úgy alakult, hogy D. barátnőmmel csajos időnket töltöttük, és végre előszedtük a La la land-et, hogy hadd lássuk, mit tud, minek… Tovább »