Kötéltánc

  Sokan kérdezték tőlem, hogy milyen érzés volt anyaként, nőként, és személyesen nekem, Phillyként az, hogy a tervezettnél jóval korábban érkezett a Kicsi. Akkoriban igyekeztem természetesen kezelni, sem időm, sem energiám nem volt, hogy összeomoljak, mert minden percem róla szólt, nem engedhettem meg azt a luxust, ahogyan a többi, velem egyforma kora-anya sem, hogy másra… Tovább »

  Már csak két nap, és beköszönt a szeptember, aranyló falevelekkel, időzített bombaszerű pocsolyákkal, csípős reggelekkel, no, meg az utolsó nagycsoportos évvel a Kicsinek, hiszen jövőre iskolás lesz. Elvileg idén is mehetett volna a kora okán, de kisebb-nagyobb megkésettségei miatt még márciusban iskolaérettségi vizsgálatot javasoltak számára, amely eredményeképpen egy roppant körültekintő és határozott szakvéleménnyel és… Tovább »

  Stressz. A rohanás, a rengeteg intéznivaló, a tengernyi ember az utcán, mindenkinek valami nagyon fontos dolga van, beléd ütköznek, nem figyelnek senkire, sem rád, sem magukra. Stressz. A tömött buszok, a fullasztó villamosok, a metró levegőtlen, klausztrofóbiát keltő légköre. Az utasok hozzád érnek, mindenki az ajtóban szorong, nem mersz leülni, mert nem tudhatod, hogy… Tovább »

  Úúú, olyan kedvem lenne lecsapni az azonos alakú szavak magas labdáját, és befotózni ide egy jó kövér kört, aláírva, hogy “enyém”, és ezzel le is tudhatnánk a harmadik nap, a “köröm” témáját! De nem csalok (úgyis kicsit csúsztattam a munkaeszközöknél, mert rögtön kettőt is bemutattam, a mosolynál meg nem volt rendes fotó, arccal, meg… Tovább »