Kötéltánc

    Nehéz téma. Azért is, mert nem tudok írni róla, amit meg első gondolatként írhatnék, azt nem lehet – vagyhát… nem akarom. De talán van, ami megosztható, és akár kép nélkül is megállja helyét az Insta-kihívás második napján! Van-e most mosoly? És ha igen, akkor milyen…? Megnéztem ma reggel, és furcsa felfedezésre jutottam… Két… Tovább »

Kezdek kicsit pipa lenni és értetlen, kedves Univerzum… De komolyan. Hogy van az, hogy körbenézek, látok egy rakás nőt, akik dolgoznak magukon, lelki és fizikai értelemben egyaránt: edzés, terápia, kineziológus, önképzés, kreatív hobbi, önkifejezés, szuper munka, élvezi az életet, nem ragad bele játszmákba, jóban van magával – pasik terén mégis zéró az “eredmény”. Ezzel szemben… Tovább »

Imádom a színházat. Érezni a darabot, a színészek feszültségét, a cselekmény kibontakozásának ritmusa és fázisai izgalmas két órákra teljesen lekötik a figyelmemet, és képes vagyok tökéletesen eggyé válni az adott darabbal. Élvezem, ahogy magába szippant a történet saját világa, de legjobban azt imádom, ha úgy is állok fel a taps után a székből, hogy egy-egy… Tovább »

Elég friss még az élmény, némiképp még feldolgozás alatt, hiszen csak pár hete történt a különköltözés, de most már ki tudom jelenteni, hogy egyrészt túlélem, másrészt, hogy tanultam belőle, harmadrészt, hogy utólag szuper megerősítést kaptam arról, hogy jól csináltam úgy, ahogyan csináltam. Méghozzá Magyarország egyik legjobb pszichiátere, maga Csernus doktor jelentette ezt ki – no,… Tovább »