Kötéltánc

A törölközőt bedobni tilos! (?)

Van egy kedvenc törölközőm, a nagyimtól kaptam még kislányként. Fehér, puha, bolyhos, piros csíkokkal tarkított, és nagyon szeretem. Mama mindig mondogatta: “ez a kelengyéd első darabja.” Persze, fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent, később meg csak vihogtam rajta , hogy: “na persze, nem lesz nekem férjem, kell is az, púpnak a hátamra.”   Azóta,… Tovább »

Jégeső az utcán – emberség a szívekben

Májusi eső aranyat ér…? Hát, én nem tudom, ez a tegnapi, órákig tartó zivatar hány karátos volt, de lehúzta a nyakunkat a súlyával teljesen… Órákig tartó özönvíz, sok helyen térdig hömpölygött a víz az utakon, kopogott a jég az autók tetején és a gyalogosok fején, s az utcák is libabőrösek voltak és csüggedtek.  Zivatar. Persze,… Tovább »

Makulátlan lélek – Steril párkapcsolat…

A napokban randiztam. Újra, igen. Egy közös ismerősünk által ismerkedtünk meg, és hosszú hetekig tartó chat- és telefonbeszélgetések után jutottunk el az első találkozóig, amelyet mindkettőnk legnagyobb sajnálatára nem fog követni második randi, pláne párkapcsolat és szerelem. Két nagy tanulságot mindenképpen levonhattunk azonban: egyrészt azt, hogy főben járó bűn hat hétig csak chatelni és nem… Tovább »

Facebook-nemzedék – Te mit tudsz az “ismerőseidről”…?

Valami bolondságról kellene most írnom. Valami vicces, bohókás, bolondos dologról – ez ugyanis a kihívás következő témája. Nézelődöm magam körül, és azt érzem, elég bolondos az is, ha csak befelé figyelek. Az életem messziről nézve egy eseménytelen, unalmas, átlagos szürkeség. Ahogy azonban közelítünk az egyes napok felé, s az egyes napokon belül az események, azokon… Tovább »

Köszönöm, Barátnőm…!

Időről időre tapasztaljuk, hogy munkatársak, ismerősök, haverok és barátok érkeznek és távoznak az életünkből. Szerencsére vannak, akik nem csupán jönnek és mennek, hanem maradnak teljesen, mások vissza-visszatérnek a megfelelő pillanatban, hogy egy hasznos tanáccsal vagy egy mély beszélgetéssel tegyék helyre az embert. És természetesen ott van Ő, aki már mondhatom, hogy negyed százada kíséri az… Tovább »

Nap-energia – Hogyan kövesd az univerzum törvényét a párkapcsolatodban?

Ha már beszéltünk a napszemüvegről, akkor beszéljünk kicsit azokról a fényekről is amelyek miatt feltesszük azt a bizonyos szép rózsaszín napszemüveget… Amikor egy kapcsolat energiaszintjét nézegetjük, mindig érdemes a férfit alapként tekinteni. Nem vagyok konzervatív, sem őskori nő, mégis azt vallom, hogy az energia, a fény, amely a kapcsolat naprendszerét fényesíti, amely az élet egyik… Tovább »

Mi történik, ha lekerül a rózsaszín napszemüveg…?

  Ismered Te is, ugye…? Az a bizonyos első másfél év, a biológiailag is aláírt és tudományosan is igazolt 18 hónap, amely minden kapcsolat csodája, lelke, és motorja a következő hosszú évekre. Amikor sziporkák és szikrák pattognak, amikor csak őt látod, amikor a jövőképed olyan tiszta, mint egy ezredjére levezetett másodfokú egyenlet, amit kisujjból kirázol,… Tovább »

Ilyen jógakönyvet még nem olvastál!

Egy ideje elindultam az önismeret útján – mármint tudatosan, és több irányba is nézelődöm, kérdezek, tanulok, tapasztalok. Ehhez kaptam segédként születésnapi ajándékként az egyik legkülönlegesebb jógakönyvet, amelyet eddig olvastam. Arra vállalkozik és azért született meg ez a könyv, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy egységben láss, egy egészben gondolkodj magadról és a tevékenységeidről. És cselekedj… Tovább »

Rúzs, az ezerarcú szépségtrükk

Az a kis praktika, az a kis plusz! Női rafinéria, álcázás vagy átverés? Annál sokkal többnek érzem, és bár viszonylag ritkán használom, mégis számos előnyét ismerem. Íme a számomra legfontosabb öt jellemző!  1. A rúzs, mint a csábítás eszköze Egyértelmű, és mindenki által ismert funkció. Kis szempillaspirál, egy cicás tusvonal és vonzó, piros ajkak –… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!