Még nyár elején kérdezte meg a Rólunk szól blog, hogy mi az élet…? Én a következő választ adtam rá:
Az élet számomra egy kötéltánc. Folyamatos egyensúlyozás. Jó vagy rossz döntések. Menni vagy maradni. Vele vagy mással. Valakivel vagy egyedül. Munka vagy család. Esetleg munka ÉS család, és akkor már dupla kötéltánc, sőt, tripla, hiszen a párkapcsolat részére ugyanolyan nagy hangsúlyt szükséges fektetni.
És igen, az elején nagyon béna az ember… folyamatosan leesik, és ha szerencsés, akkor kis magasságban kezdi és talán még fogja is valaki a kezét… aztán lesz olyan feladat, ahol se biztonsági kötél, sem segítő, csak ő maga, tízezer méter magasban, de muszáj átjutni, átegyensúlyozni, és nem tudhatod, hogy leesel-e, de azt igen, hogy ha átérsz, sokkal jobb vár rád, mint ott, ahonnan elindultál…
Megedződsz közben. Évek múltán csak nevetsz rajta, hogy már micsoda kunsztokat tudsz, már nem csak szerencsétlenkedsz a kötélen, hanem mutatványokat ugrasz… és ha minden jól megy, a pároddal valóban táncoltok azon a bizonyos kötélen, már nem néztek sem le, sem előre, sem hátra, csak egymás szemébe, és élvezitek az egészet. Akár fél méter magasban, akár a felhők között van éppen kifeszítve az a kötél.
És igen, van rossz mozdulat, és van, hogy valamelyikőtök megcsúszik… És olyankor el lehet kapni a másikat, és lehet vigyázni rá, és vissza lehet kapaszkodni a kötélre. Persze… khm… a félrelépésekkel azért vigyázzunk. Ott csúnyán ki lehet törni a nyakunkat, de tudod… azért az nagy titok, hogy ha esel is, “csak” a padlóig esel. Akárhogy is alakul, utána, vele vagy egyedül, de haladni kell tovább.
A kötél nem lesz szélesebb, a lecke nem lesz könnyebb. De élvezheted a táncot, és akkor minden rendben lesz…!
Kommentek