Az alapoknál kezdjük az építkezést - a párkapcsolatban is!

Szeretek edzésre járni az edzőmhöz, mert nem csupán a sportban tudok fejlődni általa, hanem egy-egy mondatával, amellyel tanít, magyaráz vagy éppen motivál, az életem más területeire is hatni tud. A minap is egy egészen egyszerű hasonlattal nemcsak az aktuális edzéstechnikai kérdésre való választ tette elém kristálytisztán, de azt is, hogy mi az egyik legfontosabb szempont például a párválasztás területén…

“Tudod, te lövés közben nem engeded meg magadnak, hogy pihenj. Nem állsz meg egyetlen pillanatra sem. Nem figyeled meg magad. Nem kérsz magadtól visszajelzést. De ez nem jó. Nem csak azért nem jó, mert nem tudod így értékelni a lövés erősségeit vagy éppen hibáit, hanem az is baj, hogy így nem engeded el az előző lövést. Benned marad a feszültsége. Mintha nem fújnád ki egészen a levegőt lélegzés közben. Veszel egy nagy levegőt, félig kifújod, majd vennél megint levegőt, de csak a fél tüdődet tudod teleszívni. Megint picit kilélegzel, de már csak a tüdőd negyedéig vehetsz új levegőt… Érted…? Egy idő után megfulladsz. Saját magadat fullasztod meg így…

Mintha építkeznél, úgy gondold át a légzést és a lövést is: megvan a telek, kiásod az alapokat, betonozol, felhúzod a falakat, jöhet a tető, a festés, csinosítás. Aztán, ha kész a ház, de szeretnél egy újat, mit teszel? Veszel egy telket. És utána…? Ha a légzésed mostani példáját követed, akkor te most az új háznál a falak építésével kezded az építkezést. A harmadik háznál meg egyenesen a tetővel. Hát, ház lesz az…? Mit gondolsz…?”

Nem, rohadtul nem lesz ház. Semmi se lesz. Még csak kunyhó sem…

Ahogy hallgattam, tök hülyének éreztem magam, mert bambultam az edzőm okos fejére, hallgattam kedves, mély hangját és bölcs szavait, és rájöttem, hogy a “minden egy” elve itt is működik. Tök igaza van, mert ezt csinálom – és nem csak edzésen, hanem másban is. Nem fújtam ki egészen a levegőt, nem léptem egy lépést hátra eddig, nem szemléltem meg egészen és mélyen a tanulságokat, hanem tovább akartam lépni a következő lépcsőre, a következő lövéshez – vagy, ha úgy tetszik, párkapcsolathoz.

De rá kellett jönnöm, hogy nem jól teszem, mert nem ástam még elég mély alapokat. Valami kis alibi alapozás történt csupán, megtartaná a falakat ebben a gyengéd nyári időben, ha felhúznám őket, de az első őszi széltől összedőlne a most épülő kis kuckó.

Megfogadom, hát, a kapott tanácsot, mégha nem is attól és nem is olyan formában érkezett, mint valaha is számítottam rá – de hát, a leghasznosabb tanítás mindig így érkezik, s csak akkor tud eljutni hozzánk, ha van szemünk, hogy lássuk, van fülünk, hogy halljuk. – Úgyhogy kedves Harmadik… Kedves jövendő Harmadik… Remélem, nem vársz rám, hanem már jössz felém egy talán még nem is ismert úton – és remélem, mindketten jó mély, biztos alapokat ásunk és betonozunk be addig, hogy utána a falak, a tető és a csinosítás együtt már tökéletesen működjön, és hosszú évtizedekig meleg, biztos, szeretettel teli otthonunk, családunk lehessen!