1.0Kötéltánchttps://koteltanc.cafeblog.huPhillyhttps://koteltanc.cafeblog.hu/author/philly/<p><img class="aligncenter size-large wp-image-771" src="https://koteltanc.cafeblog.hu/files/2017/08/portrait-2218878_640-600x338.jpg" alt="" width="600" height="338" /></p> <p> </p> <p>Elfáradtam. Hosszú volt ez a közel két hét a Kicsi nélkül. Persze, rengeteg programmal, teendővel elfoglaltam magam, mégis a végére már szinte büntetésnek éreztem ezt a "szabadságot". Ráadásul <strong>negyven fok este is, tapad rám a lenge ruha, a hajam, a város pora, a villamoson utazó emberek parfümje-szaga-lehelete. Esőerdő a belváros közepén. </strong></p> <p><strong>Hazafelé utazom a villamossal. Az ajtó üvegében meglátom az arcom. Nyúzott, csütörtöki arc, az egész hét nyűgje-gondja lóg a szám sarkában és húzza lefelé. A szemem alatti táskákba a hétvégi nagybevásárlás is elférne.</strong> Csak egy kávét hadd igyak, hogy embernek érezzem magam...! A villamos ajtajának üvegében nemcsak az én arcom, de <strong>a mellettem álló férfié is tükröződik. Bámul. Nagyon néz.</strong> Kellemes megjelenés: sportos, de nem kigyúrt, elegáns, de nem piperkőc, jóképű, de nem babásan, amolyan karakteres, szimpatikus, érdekes arc. <strong>A szeme csillog, élénk, jelenben van - látszik, hogy nem unatkozik, de nem is túlpörgött. Amolyan kiegyensúlyozott, laza, magabiztos figura. </strong></p> <p><strong>Tuti külföldi.</strong></p> <p> </p> <p><img class="aligncenter size-large wp-image-459" src="https://koteltanc.cafeblog.hu/files/2017/05/all-star-1837189_640-600x399.jpg" alt="" width="600" height="399" /></p> <p> </p> <p><strong>Látja, hogy én is őt nézem a villamos ajtajában - egyszerre elmosolyodunk.</strong> Jelzek, leszálláshoz készülök. Ő nagy levegőt vesz - valamit mondani készül. Pár másodperces szemezés az ajtó üvegén - izgalmasabb, mintha csak úgy bámulnánk egymást. <strong>Jól esik, ahogy felpezsdíti a vérem a férfi tekintete és a szituáció, ahogy már szinte felfaljuk egymás tükörképét. Vajon honnan érkezett ide? Képtelen vagyok megállapítani...</strong></p> <p>Már majdnem beértünk a megállóba, amikor a nagy levegőt követően felém fordul, immár szemtől szemben pásztázza az arcom és megszólal:</p> <p><strong>"Kisasszony, ne haragudjon, ért Ön magyar nyelven...?"</strong></p> <p><strong>"Igen, éppenséggel... értek..."</strong> - felelem döbbenten. Ezt nem hiszem el: ő is ugyanúgy külföldinek gondolt engem! Magamban visítva röhögök, de kifelé természetesen felnőtt nőként, teljes magabiztossággal csevegek.</p> <p> </p> <p><img class="aligncenter size-large wp-image-195" src="https://koteltanc.cafeblog.hu/files/2017/04/slider-carygrantgentleman-thegentlemansjournal-600x305.jpg" alt="" width="600" height="305" /></p> <p> </p> <p><strong>"Tudja, Ön gyönyörű. Csak ennyit szerettem volna mondani...mielőtt még leszáll..." </strong></p> <p><strong>"Ön pedig rendkívül kedves, köszönöm... Szép estét!"</strong> - villantok felé egy váll felett visszafelé dobott mosolyt.</p> <p>"Szép estét..." - feleli szinte gyermeki csalódottsággal, látva, hogy valóban leszállok. Közben csütörtöki, nyúzott arcom egyből szombat esti fokozatra vált. <strong>A szemem alatti táskákat az a kis mosoly egyből felemeli - a könnyed bók instant liftingként ránctalanít egy perc alatt, és már szaladok is a Kicsi elé. Ez már vasárnapi arc - könnyesen nevetős, kacagva sírós, tudod: olyan szivárványos...</strong></p> <p> </p> <p><img class="aligncenter size-large wp-image-770" src="https://koteltanc.cafeblog.hu/files/2017/08/girl-872149_640-600x398.jpg" alt="" width="600" height="398" /></p>richhttps://koteltanc.cafeblog.hu/files/2017/05/all-star-1837189_640-150x150.jpg150150