1.0Kötéltánchttps://koteltanc.cafeblog.huPhillyhttps://koteltanc.cafeblog.hu/author/philly/<p><img class="aligncenter size-large wp-image-403" src="https://koteltanc.cafeblog.hu/files/2017/05/water-880462_640-600x399.jpg" alt="" width="600" height="399" /></p> <p><br /><strong>Májusi eső aranyat ér...? Hát, én nem tudom, ez a tegnapi, órákig tartó zivatar hány karátos volt, de lehúzta a nyakunkat a súlyával teljesen... Órákig tartó özönvíz, sok helyen térdig hömpölygött a víz az utakon, kopogott a jég az autók tetején és a gyalogosok fején, s az utcák is libabőrösek voltak és csüggedtek. </strong></p> <p>Zivatar. Persze, teljesen hétköznapi jelenség, nincs benne semmi különös. De annyira megszoktuk már a mindennapi kis rutinunkat, hogy óhatatlanul is felbosszantja és dühíti az embert a sok hirtelen megváltozott körülmény: szentségelhetünk megint a Bkv pótlójáratai és a fröcskölő autósok miatt gyalogosként, vagy a semerre sem látó, életveszélyesen közlekedő gyalogosok végett autósként... Miért pont most, miért itt, meddig tart, milyen rossz... csupa gyakori, emberi, természetes gondolat zivatar idején. </p> <p>A cikázó villámok között szaladgálva azonban másra figyeltem fel. <strong>Dühöngés és elégedetlenkedés helyett mást mutatott most az eddig megszokott kép. Az aluljárók megteltek, az ellenőrök és a hangosbemondó folyamatosan tájékoztatta az utasokat, hogy onnan milyen járgány nem jár, helyette viszont milyen pótló és honnan indul. Az autósok nagyon óvatosan haladtak, nyilván magukra is, de a szaladgáló, hazautat vizslató gyalogosokra is ügyelve. Sőt, egymásra is figyeltek</strong>: számos FB-posztot osztottak meg ismerőseim megtalált rendszám táblákról, amelyeket most tulajdonosuk átvehet. <br /><br /></p> <p><img class="aligncenter size-large wp-image-406" src="https://koteltanc.cafeblog.hu/files/2017/05/rain-360803_640-600x399.jpg" alt="" width="600" height="399" /></p> <p><br />Minket egy pékség fogadott be, amíg elült a vihar legnagyobb ereje, a Kicsinek mondjuk mázlija van velem, mert mindig van nálunk esőkabát, de az én szimpla kis ernyőmet a vihar teli szájjal röhögte szembe, így jólesett meghúzódni a pékség melegében. Este pedig több hívást és üzenetet is kaptam és küldtem azoktól és azoknak, akik fontosak nekem, hogy minden rendben, egyben vagyunk és biztos helyen, már otthon szárítkozunk. <strong>Elfordulás és idegenség helyett jól esett melegséget és összefogást tapasztalni egy ilyen egészen hétköznapi, mégis egy pillanatra emberpróbáló helyzetben</strong>. </p> <p>A Kicsi persze, extázisban volt az egész hazaúton élete első, szabadtéren megélt jégesője miatt, boldogan gázolt a térdig érő vízben, <strong>a kaland és a félelem okozta vegyes izgalom zsivány, teli torkos nevetés és izgatott, lelkes kommentárok formájában tört elő belőle, akár a csatornákból fel-felbugyborékoló víz</strong>. Az ismerős utcáink házai aztán már védtek bennünket, erkélyeiket megnyújtották felettünk, hogy kicsit kevesebb eső érjen minket, és szinte csúszott velünk a járda hazáig, hogy minél előbb hazaérhessünk barátságos kis kuckónkba. Eskü, nemcsak a Kicsi látta így, de én is. Mert hát, mit tehettem volna? <strong>Vele örültem eddig is mindennek, most ennek lehetett örülni, hát örültem vele ennek is. </strong></p> <p>Hogy is tartja a mondás? <strong>"Az élet nem arról, szól hogy várjuk a vihar végét, hanem arról hogy tanuljunk meg táncolni az esőben..." Hát, kérem, van olyan, hogy összeér az ég és a föld... Éppen ilyen hétköznapi, természetes pillanatokban, észrevétlenül. </strong><br /><br /></p> <p><img class="aligncenter size-large wp-image-404" src="https://koteltanc.cafeblog.hu/files/2017/05/18620172_1392088870858401_2030300465166506808_n-450x600.jpg" alt="" width="450" height="600" /></p> <p> </p>richhttps://koteltanc.cafeblog.hu/files/2017/05/water-880462_640-150x150.jpg150150