Igenis, féljen, hogy elveszíthet!

A szeretetnyelveknél is jobban “imádom” ezeket a semmiből érkező, igazságnak, sőt, életbölcsességnek álcázott frázisokat, amelyek gyanítom, számtalan kapcsolatban vertek már éket a felek közé, s amelyek közül az egyik legnagyobb csapda a “csak azért ne maradjatok együtt, mert féltek, hogy nem találtok még egy ugyanilyen párt. Az igaz szerelemben szárnyalás van, és elengedés és visszatérés…” Satöbbi. Most komolyan, aki ezt írta, élt már 3 hónapnál hosszabb kapcsolatban?

Persze, az odáig rendben van, hogy a szerelemben hagyjuk egymást kibontakozni, nem telepszünk rá a másikra, és nem féltékenykedünk a hobbijára, pláne, ha pl. annak köszönhetően szerettünk bele a párunkba. De azért engedtessék már meg, hogy ne essünk át a ló túloldalára: igenis legyen bennünk tartás, és megtartás.

És igenis érezze, hogy fontos a kapcsolat, és egy egészen kicsit féljen, hogy egyszer véget érhet, hiszen ez ad egy plusz hajtóerőt és motivációt azért, hogy dolgozzon érte és kettőtökért.

Igenis, vállalja fel, hogy tisztában van a határaival.

Igenis, legyünk tök tudatos abban, hogy meddig mehetünk el, és hogy többek között azért se lépjünk át egy pontot, mert pontosan tuduk, hogy akkor a kapcsolatot kockáztatjuk.

Azt gondolom, hogy a feltétlen bizalom abszolút alapja a párkapcsolatnak, házasságnak, amelyet megkérdőjelezni ugyanolyan butaság és romboló, mint önként és dalolva, fejetlen döntésekkel kockára tenni. Következetességgel és a határok pontos tisztázásával azonban éppen a bizalmat alapozzátok meg, így ez kikerülhetetlen.

Sokan gondolják, ahogyan én is azt gondoltam, hogy ezeket a “szabályokat” kimondani, nyíltan felvállalni ijesztő – mindkét fél számára. Ráadásul veszélyes, mert “mit fog gondolni? mi lesz, ha bestresszel és megijed…?” Nyilván fontos az időzítés és a hangvétel, de az is fontos, hogy tiszták legyenek a keretek.

Ha nem a második randin beszélitek meg, hanem egy bizonyos idő után, ráadásul ha ez tényleg beszélgetés, közös döntéshozás, és nem a házirend tíz pontjának felsorolása, akkor azt gondolom, felnőtt, és komoly kapcsolatra vágyó partnerek között ez nemhogy ijesztő, hanem éppenséggel egy megnyugtató, mindenki számára előrelépést jelentő gesztus.

Hidd el, a férfi sem érzi férfiatlannak, sőt, ha már nem fél elköteleződni és fontos neki a kapcsolatotok.

Ha pedig mégis megijed, akkor még nem az én párom.

Nekem most már számít, hogy ne kaland legyek, hanem sokat jelentsek neki. Ne egy jövendőbeli ex legyek már induláskor, aki éppen jó valamire, aki éppen az aktuális élethelyzetéhez passzol, hanem egymás társai legyünk, barátok, cinkosok, szeretők. ha neked is számít, akkor érdemes végiggondolni, hogy ehhez viszont erős alapok kellenek, és rajtatok kívül senki nem képes meghatározni.