Imádom Feldmár könyveit, mert őt olvasva olyan, mintha ott ülne mellettem, beszélne hozzám lassan, halkan, nyugodtan, tisztára, mintha egy saját terapeutám lenne, és bár már sokadszorra olvasom el egyes írásait, mégis tud egy-egy mondatával újat mondani. Legutóbb a Szabadíts meg a gonosztól című könyv utolsó oldalán találtam meg az éppen nekem szóló feloldozást az aktuális megborulás közepén…
Amikor egy nehezen átvészelt délutánt követően este lefeküdtem, nem bírtam elaludni, csak hánykolódtam. “Na, gyere, András apó, mondj valami okosat!” – gondoltam, majd lámpa felkapcs, paplanba beburkolóztam, könyvet elő, hogy kicsit masszírozzon a lelkemen – ehelyett viszont lökött rajta egy hatalmasat…
Azt mondja Feldmár:
“Ne legyél a párod megmentője, mert könnyen előfordulhat, hogy miután kigyógyítod a problémájából, elhagy téged.”
Ezt a mondatot vagy tizenhétszer olvastam el egymás után.
Végülis tényleg ez történik.
Ahogy végiggondolom, hogy hány barátnőmnél láttam ezt az elmúlt tíz évben, görcsbe rándul a gyomrom. Randizgat az ember lánya a nagyhangú alfahímekkel egy ideig, hogy aztán rájöjjön arra, hogy neki egy kedves, rendes ember tud a párja lenni, aki a barátja is, nemcsak a szeretője, és aki talán kicsit visszahúzódó, de udvarias, családszerető és mindenekfelett fülig szerelmes. Ki a francnak kellene bárki más, mint az a férfi, aki a világot a lábunk elé terítené…?
Csakhát, aztán később kiderül, hogy a legtöbb “nem-alfahím”-tudatú férfi (tisztelet a kivételnek) rengeteg komplexussal küzd, éppen ebből kifolyólag, és bármennyire is igyekszik az ember felemelni élete férfiját, semmi sem tud elég lenni, ha ő maga egy senkinek gondolja magát.
Aztán, persze, egyre inkább rádolgozol az önbizalmára, tudatosan építed, és egy idő után, ahogy elkezd kinyílni és magára találni, élvezed, hogy egy igazi férfi kezét foghatod. Legalábbis egy rövid ideig. Amíg nem talál egy megfelelőbbet.
Hiszen ő már meghaladta azt a létállapotot, amikor te tudtál a párja lenni. Éppen neked köszönhetően.
És persze gyönyörű lenne azt mondani, hogy kitárom a lelkem és elengedlek, legyél boldog, de csessze meg, egy család megy tönkre ilyen dolgokon.
Nem véletlen, hogy Feldmár is azt tanácsolja, hogy ne te legyél a terapeuta. Legyen egy külső személy az, hogy hozzád visszatalálhasson, ha tud. Ha pedig nem tud, akkor se magadat hibáztasd, amiért te segítetted át, te szülted meg neki önmagát.
Túl nagy teher ez. Nem kell neked cipelni.
Ha egy mód van rá, fel se vedd – ha már felvetted, tedd le. Meglátod, mindketten megkönnyebbültök majd. Rólad lekerül az állandó figyelés és tojáshéjon lépkedés. Nála pedig megszűnik az állandó elvárás, amelyet felőled érez, és amelynek úgy érzi, semmiképp nem tud megfelelni.
Tudom, hogy nehéz letenni. És még nehezebb felvenni helyette a párodba és a kapcsolatba vetett valódi bizalmat. De hidd el, ha sikerül, akkor minden megoldódik. Ne te oldd meg. Engedd meg neki és a helyzetnek, hogy dolgozzanak.
Te voltál már hasonló helyzetben? Mi lett a megoldása?
* * * * * * * * *
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! Kövesd a blog Facebook-oldalát minden nap, hogy az első között értesülj a friss posztokról!
Amennyiben kérdésed vagy véleményed van a cikkről, kérlek, oszd meg velem, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, a történetedre!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: