Ezért hordok ismét gyűrűt

Az elmúlt pár hétben kissé felújítottam a ruhatáramat – a szürke és fekete ötszáz árnyalatát színes cuccokkal dobtam fel. Úgy éreztem, elég volt a sötét és egérszínű holmikból, igenis ideje színesebben öltözködnöm a munkahelyemen is. Úgyis olyan hosszú a tél, ezért leginkább narancssárga, lila és fehér darabokkal egészítettem ki a gardrób alapdarabjait.

Közben nézegettem kiegészítőket is, némely láncok és fülbevalók is bekerültek a kincsestárba, azonban gyűrű nem. Azt már régen megfogadtam, hogy csak különleges esetben kerülhet fel újra, azok után, hogy a 12 évig hordott, sokgrammos, ujjamra alakult szépséget lehúztam róla, immár 4 éve.

Közben D. barátnőmnél is kifordult a világ a sarkából, az ő ujjáról is lekerült a gyűrű, azonban egyik nap szépen csillogó ezüstgyűrűt láttam a kezén.

“Zavart, hogy nincs ott semmit. Úgy megszoktam már… Tudod…” – vonta meg a vállát. Naná. Ő is 12 évig hordta éppen.

És bár nem a karikagyűrű díszíti már, de attól még miért ne lehetne egy egyedülálló nő kezének is szép éke egy ezüst vagy akár bizsu ékszer, ha jól illik a ruhájához, személyiségéhez?

Hát, felvettem én is egy régi ezüstöt, amely formájával, jellegével is elég jól passzol szinte minden holmimhoz, és el kell mondjam, hogy nagyon jó érzés ismét gyűrűt hordani. Örömmel nézek a kezemre, amely nem pucér többé, hanem csinos, formás, amolyan igazi nőies, kecses kéz.

Miért is kellene csak sóvárognom egy ékszerre, és vele együtt akár olyan személyt vagy élethelyzetet bevonzanom, amelyre nem vagyok felkészülve, s amelyre nem is vágyom teljes egészében? Hiszen a gyűrű maga minden plusz, “sallang” nélkül is az enyém lehet!

Azóta hordom, ha a kedvem úgy tartja, és engedem, hogy széppé tegyen, és jól érezzem magam általa.

Olykor, látod, ilyen kicsi is elég görcsök és régi sérelmek oldásához!