Az Univerzum karácsonyi ajándékai nekem

Vannak mélyrepülések. Vannak szép napok. Vannak borzasztó hetek, majd vidám órák, boldog hónapok, és közben, bár egyre ritkábban, de egy-egy hullámvölgy-nap ugyanúgy befigyel. Mostanában egyre gyakrabban gondolok arra, hogy mit mondjak majd a Kicsinek, amikor majd hasonlókat kezd el átélni… 

Arra jutottam, hogy ez az egész, amit életnek hívunk, olyasmi, mint a sport. Mindenki számára létezik olyan sportág, amiben tűzött már ki célokat, és ért el sikereket, igaz? A munka, a háztartásvezetés, a mindennapok feladatai – mind apró, pici célok egy-egy nagyobbért. Vannak kisebb-nagyobb megmérettetések, bizonytalan időszakok, erős elszántsággal végigcsinált feladatok, sikerek, teljesült álmok, visszadobott lehetőségek, újra-és újrapróbálkozások. Mind nagyon fontos.

És vannak felkészülési időszakok, amikor látszólag csendes az élet. Ezekre kell a leginkább odafigyelni, mert ezekben a mindennapi rutinokban rejlik a kulcs ahhoz, hogy ha felkészülés nélkül ér egy pofon, akkor hogyan állod. Mennyire borul meg a rendszer, mennyire tudsz védekezni. Fontos, hogy ne felejts el levegőt venni. Olykor csak ennyit tehetsz: lélegezz, és éld túl. Holnap egy újabb nap jön. Új feladatok, de egyben új lehetőségek is. Lélegezz, és álld a sarat.

Természetesen az életet nem csupán védekezésre játsszák, van, amiben szépen lassan, de biztosan előre kell nyomulni minden egyes nap. Mint amikor puzzle-t raksz: amikor elkezded, fogalmad sincs, hogy mikor, hogyan és melyik utolsó darabbal lesz készen az egész kép. Csak azt tudod, hogy meglesz. És rakod, mert szereted, élvezed a folyamatot, ahogyan kialakul a sok kicsi darabból egy nagy ábra. Vagy, ha már a sportos hasonlatnál tartunk: edzel, mert szeretsz edzeni. Valahol nyilván kötelezőnek is érzed, azért, hogy tudd, megtetted a tőled telhetőt, de azért futsz, adogatsz, lősz, vagy éppen dekázol még plusz ezret, mert szereted.

Azért játszol a gyerekeddel, főzöl finomakat, teszed rendbe a lakás, mert alapvetően így szereted. 

És azért is írsz, ha írsz, mert nem bírsz meglenni nélküle. Tökmindegy, hogy 0:39 van, mint most is, amikor ezt a bejegyzést körmölöm, és reggel a felére sem fogok emlékezni, nem számít, csak az, hogy most van egy pici időm rá, és ahogy leülök, egyből jönnek is a szavak, szaladnak ki az ujjaim végéből, és eszembe sincs nem írni…

Aztán valahogy csak úgy, maguktól elkezdenek érkezni pici sikerek gratulációk, lájkok, hozzászólások, olvasói levelek. Fontos lesz az olvasóidnak a blog, követni kezdik, és ha nem írsz, akkor hiányolni. Óriási érzés, szerényen pirulsz, de a büszkeségtől dagad a lelked. Közben bizonytalan az ember: tényleg szabad ezért ennyire jól érezni magam…? Hiszen ez csak egy pici blog, 271 ember követi… De tudod, mit? Igenis szabad, miért is ne? Hiszen ezért is írunk mi, bloggerek, hogy megmutassuk magunkat – és hogy ti megmutassátok nekünk, hogy jól csináljuk-e a dolgunkat.

Ez már igazi siker, az olvasók visszajelzései. Egy-egy lájkokkal megszórt bejegyzés, akár egy énekes számára egy tomboló tömeg, egy sportolónak a szurkolók hangja, biztatása, éljenzése.

És aztán a további meglepetések, látszólag, csak úgy… Idén novemberben az a megtiszteltetés ért, hogy először vehettem részt egy fizetett kampányban, s az április óta eltelt időben két alkalommal voltam a hónap 20 legolvasottabb blogja között, egy alkalommal pedig maguk a cafeblog bloggerei megszavaztak a hónap közösségi blogjának. Két okból is leírhatatlan öröm volt: az egyik, hogy az olvasók mellett a bloggertársak is beszálltak a szurkolásba, másrészt azért is, mert pénzt kaptam azért, hogy írok, a cikkeimért, a gondolataimért.

Most mondhatod, hogy ez kicsinyes dolog, és elvesznek az eszmék, de tudod, akinek nem a matekhoz és egyéb kézzelfogható dologhoz van tehetsége, hanem az énekléshez, a futáshoz vagy éppen az íráshoz, az pici kora óta hallgatja, hogy “ugyan már, minek pocsékolod erre az idődet? ebből nem lehet megélni!” -és tanulsz rendes szakmát, megélsz belőle, és éjszaka ugyanúgy énekelsz, futsz vagy írsz. És megkönnyezed az első bevételt, amivel az univerzum azt üzeni: csak lélegezz tovább, jó úton haladsz, de kell még az edzés. 

Meglesz ez, szépen lassan, csak tedd a dolgod minden nap, ha fáradt vagy, pihenj meg, de akkor is minden egyes nap dolgozz tovább. Ha csak annyival hogy lélegzel, akkor annyit tegyél. Egy dal, egy kilométer futás, csak egy fél bejegyzés, vagy vázlat egy fő gondolatról. Mindegy, csak benne legyen a gondolatodban, kezedben, lábadban, hangodban.

És aztán van, hogy az Univerzum egészen más irányba is üzen – habár ugyanazon a csatornán…

Néhány hónapja indultam egy ismert női magazin esszépályázatán, amelyen az enyém lett az egyik nyertes írás. A nyeremény pedig amellett, hogy leközölték az írásomat egy csodaszép, általam kiválasztott fehérnemű volt. Valahogy ebben is a Fennvaló üzenetét érzem: ideje lassan megengedni magamnak újból, hogy nő is legyek, amellett, hogy anya, munkatárs és író vagyok. Ideje felvenni azt a szexi fehérneműt, először csak magamnak, mert kedvem tartja, később pedig talán már valakinek. Pici üzenet, csupán egy kocka a puzzle-ben, egy lépés az edzésben, de fontos állomás, mert ebben, akár hisszük, akár nem, éppen úgy kell építeni magunkat. ugyanúgy igényli a lelkünk, az önbizalmunk a napi edzést, lélegzést, fel nem adást, haszontalan állomásokon meg nem állást, mintha a testünket edzenénk. 

Nem mondom, hogy egyből ilyen okos lettem, sőt, még most sem vagyok, de már kezd kinyílni a szemem ezekre a jelekre, akár kívülről érkeznek, akár magamban kell meglátnom. Korábban kishitűen elhessegettem volna még a lehetőséget is, előre összetörtem volna magamat a kudarcra való felkészüléssel. Most azonban már elfogadom a feladatot, a legjobbat nyújtom, és ha nem sikerül, akkor nagy levegőt veszek, tovább lélegzem, és holnap ugyanúgy leülök írni, mert egyszerűen imádom. Ha pedig bármit kapok általa, akkor köszönettel elfogadom (ki gondolná, hogy ezt ugyanúgy meg kell tanulni…) – majd hasonlóképpen nagy levegőt veszek, és ugyanúgy írok tovább. 

                                        *  *  *  *  *  *  *  *  *  

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! Kövesd a blog Facebook-oldalát minden nap, hogy az első között értesülj a friss posztokról!

Amennyiben kérdésed vagy véleményed van a cikkről, kérlek, oszd meg velem, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, a történetedre!