Sokszor azt gondoljuk, tudjuk a tuti, mert már idősebbek vagyunk, tapasztaltabbak, túl jópár csalódáson, motivációs tréningek és önfejlesztő tanfolyamok egész sorozatával hátunk mögött – és akkor jön egy gondolatébresztő hozzászólás, amely megmutatja, hogy a nyitott és józan látásmód nem kor, nem vagy éppen hajszín kérdése…
Ágoston, 23 éves férfi véleménye a párkeresési nehézségekről, amelyet egy korábbi bejegyzés kapcsán fogalmazott meg.
“Szerintem az igazi probléma az ez: << Mindenki baromi okos, azt hiszi, tudja, mi a jó, és hogyan kell jól csinálni, állandóan osztjuk az észt másoknak, mind wannabe terapeutaként és kócsként hangoztatjuk a frankót.>> – és emiatt maradhatnak benne, vagy hagyhatnak ki emberek működésképtelen illetve működő kapcsolatokat.
Igazából az a gond hogy ebben a korban a “tapasztalatukra” alapozzák ezt a képzelt tudást, ez a tapasztalat pedig sokszor egy hamvában holt házasság, ami már akkor egy hulladék kapcsolatból épült fel, amikor még ki sem mondták az igent. Persze szenvedtek egymás mellett 5-10-15 évig, jópofiztak a rokonokkal, ismerősökkel, aztán amikor valamelyikük lépett (=képbe jött másik férfi/nő aki egy kis macska-egér játékkal kirángatta az ellaposodott kapcsolatból), utána esnek két szék között a pad alá, és szembesülnek azzal a problémával, amiről a cikked szól.
Nem ritka az sem, hogy belül még kötődnek az exhez az 5-10-15 év miatt és belül folyton hasonlítgatják a “jelöltekhez”, akik meg nyilván nem fogják ugyanazt a kényelmet biztosítani érzelmileg. Az, hogy erre a szenvedésre “tapasztalatként” hivatkoznak, és osztják az észt, meghatározza az egész problémát. (Találkoztam már néhány harmincas nővel, és beszélgettünk is sokat. Nyilván én is tisztában voltam vele, hogy aki harmincas nőként egyetemista fiúval találkozgat, az iszonyat elkeseredett, frusztrált, vagy kiéhezett lehet, de én imádom az ilyen kihívásokat, szóval eltekintettem ettől az apróságtól. )
A másik az idealizmus vs. elfogadás. Szerintem nem jó dolog arra ösztönözni a nőket, hogy “fogadd el a másikat így vagy úgy” akkor sem, ha már esetleg pánikolnak a koruk miatt. Mindig ez a hozzáállás vezet a megalázáshoz, a tűréshez, a rossz tapasztalatokhoz, amikor nem hagyják el a másikat, “mert szeretem”, “mert úgyse találnék tökéletes embert”, “mert ő ilyen, és így is kitart mellettem” stb., ez egyenes út egy boldogtalan kapcsolathoz. Nyilván a Twilight-on felnőtt kislányok ideálkergetése se tesz hozzá túl sokat az egészséges párkapcsolatokhoz, de az ideálok kergetését szerintem lehet hasznosnak nevezni, mondom ezt úgy, hogy én is egyedül vagyok lassan egy éve, mert a legtöbb lány, akit megismerek, 10 perc alatt képes kiábrándítani.”
Köszönöm szépen Ágostonnak ismét, szerintem jó kis gondolatokat közölt velünk! Te mit gondolsz a véleményéről?
* * * * * * * * *
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! Kövesd a blog Facebook-oldalát minden nap, hogy az első között értesülj a friss posztokról!
Amennyiben kérdésed vagy véleményed van a cikkről, kérlek, oszd meg velem, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, a történetedre!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: