Az őszi nátha idején mindannyian igyekszünk magunk és gyerkőcünk szervezetét is felkészíteni a bacilusok rohamára, hiszen kikerülhetetlen, hogy a mindennapi élet pörgésében járműveken, munkahelyen, oviban, edzőteremben, boltban, postán vagy éppen a szomszéd Marika nénivel való félórás gyereknevelési továbbképzésen össze ne fussunk egy újabb, még a tavalyinál is ellenállóbb bacilushordával, amely csak arra vár, hogy gonosz kis részecskéivel elárassza a szervezetünket, hogy aztán lehetőleg tavaszig nyűglődjünk egy “egyszerű náthával”. De hogyan készülhetünk fel atombiztosan és a lehető legegyszerűbben a következő hónapokra?
Íme a 3+1 legfontosabb immunerősítő és melléjük néhány jótanács!
1. C-vitamin
Az örök kedvenc, amely nátha előtt rendszeresen szedve védőpajzs, ha pedig elkapnál valamilyen bacit, akkor is lerövidíti a betegség időtartamát.
Természetes forrásai: homoktövis, citrom, csipkebogyó.
2. Antioxidánsok
Betegség esetén szuperül felveszik a harcot a szervezetet támadó fertőzések ellen, ám megelőzésképpen is már évszázadok óta tudatosan használjuk őket, csak akkor még más nevet kaptak.
Természetes forrásai: káposzta, fokhagyma, cékla
3. Probiotikumok
A nagymamák, vajákosasszonyok és valódi fehérköpenyesek ajánlásával az egyik leghatékonyabb “szer” a megelőzésben, és az egyik legfontosabb adalék a gyógyulás során. A bélflóra egyensúlyának fenntartása kiemelten fontos, hiszen fő feladata a kórokozókkal szembeni védekezés, ezért ha egyensúlya betegség vagy gyógykezelés miatt megbomlik, akkor mindenképpen fontos gyógyhatású probiotikumok segítségével helyreállítani.
A probiotikumok fokozzák a T-limfociták képződését, így elősegítik a szervezet aktív védekezését a kórokozók ellen, hosszú távon pedig az egészséges bélflóra ellenállóvá teszi az immunrendszert az újabb betegségek ellen.
A probiotikumok másik fontos szerepe, hogy bizonyos erős gyógyszerek alkalmazását kívánó gyógykezelést követően hamar helyre tudják állítani a gyógyszer által letarolt bélflórát. Már az antibiotikum kúra első napjától erősen ajánlott komolyabb, magas csíraszámú, gyógyszerminőségű probiotikumot szedni, amelyet nem pusztít el a gyomorsav, így védi a bélflórát.
Az antibiotikumos kezelés megkezdése előtt mindenképpen egyeztess orvosoddal arról, hogy melyik probiotikumot ajánlja neked.
+1. Nevetés!
A legjobb immunerősítő kortól, nemtől, hobbitól, lakhelytől függetlenül a kiadós kacagás, a boldogság és elégedettség érzése. Próbáld jókedvvel, nehezebb szituban pedig problémamegoldó szemlélettel figyelni a világot, és nevess olyan sokat, amilyen sokat csak tudsz. Gyerekeddel, pároddal, barátaiddal – egy filmen, egy könyvön, az elkenődött sminkeden, vagy a legújabb csücsörítős fotódon, a csemetéd aranyköpésein, mindegy, min, csak érezd jól magad a bőrödben. Az élet élvezete, és az érzés, hogy szeretve vagy, a létező legtutibb immunvédő pajzsot vonja rád, amely ráadásul ingyen van. “Csak” az idődet és a figyelmedet kell adnod cserébe, de hidd el, bőven megéri!
Ezt a posztot a Normaflore támogatta.
* * * * * * * * *
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! Kövesd a blog Facebook-oldalát minden nap, hogy az első között értesülj a friss posztokról!
Amennyiben kérdésed vagy véleményed van a cikkről, kérlek, oszd meg velem, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, a történetedre!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: