Bihari Viki számomra igazi jelenség. Feltűnő, de nem harsány. Jófej, de nem rámenősen jópofi. Intelligens, mégsem okoskodó – és úgy őszinte, hogy közben nem bánt meg. Emellett valódi inspirációt nyújt, hiszen mindent elért, amit a “nagy magyar álom” kategóriába sorolhatunk: könyvet, filmet, ismertséget… Persze, a dolgok “hogyan”-ja az ő esetében is fontosabb: úgy érte el minden sikerét, hogy közben minden percben önmagát adta, pózok és sallangok nélkül.
Az írás mellett egy ideje a tanítás is hangsúlyos szerepet kapott a Tékasztorik Bihari Vikujának életében saját tanfolyama, a Content School Budapest tanáraként. Erről, az aktuális jelenről és jövőbeli terveiről a blog 100. bejegyzésében “beszélgettem” Vikivel.
Viki, téged a blogod, a Tékasztorik által ismert meg az ország humorra, iróniára, új hangra vevő olvasóközönsége. Egy ideje azonban az írás helyett számos más feladat tölti ki az életedet, amelyek közül a legfontosabb a tanítás. Végzett diákodként mondhatom, hogy nemcsak oktatás ez, hanem nevelés is…! Hiszen, bár online médiafelületek kezeléséről is szó esik a tanfolyamon, sőt, igen erős anyagot adsz le a tanítványaidnak a témából, a lényeg mégis a lelkek kibontása. Miért éppen erre helyezted a hangsúlyt?
Köszönöm a kérdést. Először is fontos elmondani, hogy ez nem az írás helyett van, hanem az írás mellett, mert az írás, mint terápia a mindennapjaim része. Igen, a blogot már nem írom, de azért a fészbúkra kiteszem a gondolataimat szerintem napi rendszerességgel.
Hogy miért tolódik el a hangsúly a bullshit helyett az emberre?
Mert úgy érzem, erre van szükség.
Manapság sok olyan kurzus van, ami azt hazudja, hogy hétfőről keddre marketing guru leszel és minimum 100%-kal növekszik majd a bevételed, de ezek lufik, nincs mögöttük és nincs bennük semmi, csak levegő. Rengeteg tanítványom végigjárt már mindent, ilyen olyan akadémiát, kommandót, tanácsadást, szakértői konferenciát, aztán nálam kötöttek ki orrlógatva és tőlem 2 nap után úgy távoztak, hogy valóban kaptak valami kézzelfoghatót.
Nálam annyi a titok, hogy mindenki sorra kerül, nem jöhet több 12-13 főnél, kimondottan olcsó az egész buli és azt piszkálom ki a résztvevőkből, ami nekik szívből jön. Nem untatom őket, nincs száraz pogácsa, előre lefénymásolt kamu feladatok, hanem két napig együtt izzadunk, együtt szülünk, inspirálódunk és fejlődünk.
Adok technikát, módszereket és gyakoroljuk is őket. Nem egy nagy trúváj, mégsem csinálja ezt senki rajtam kívül, mert baszott sok energia, és, hát lélek kell hozzá.
A legutóbbi tanfolyamon írásterapeuta is részt vett a csoport munkájában, és járt már nálad vendégelőadóként Puzsér, Pamkutya, Tibi Atya egyik ministránsa és Tóth Vera is. Hogyan választod ki, hogy ki dolgozzon együtt a csoportokkal, illetve milyen módon alakítja az ő személyiségük és az általuk adott feladatok a csoport munkáját, a hétvége eredményét, végkicsengését?
A választás egyszerű: kihez van kontaktom, kivel vagyok jóban, kit látok arra alkalmasnak, hogy átadja a tudását nekünk.
Az az eddigi tapasztalat, hogy a vendégek jót tesznek a csoportnak, általában 2-3 órát töltenek velünk, lehet tőlük kérdezni, lehet velük fotózkodni, és nem utolsó sorban, lehet tőlük tanulni.
Eddig nekem Puzsér viszi a pálmát, ő szövegeket elemzett, egyesével, türelmesen… Hát, komolyan mondom, eddig is tudtam, hogy iszonyú sok esze van, de hogy ezt ilyen profin letolta az egyik vasárnap, hát ott besírtam a gyönyörűségtől, de tényleg!
Pamkutya YouTube-ról beszélt, Atya ministránsa szerintem mindenről, a trolloktól kezdve a pszichológián át a magyar társadalomról, szóval ezek nagyon jó bulik!
– A tanfolyam, a “gyermek”, már több, mint egy éves – kezd lassan megerősödni, felnőni. Milyen jövőt szánsz neki? Milyen terveid vannak vele? Kinőheti magát olyan naggyá, hogy egy idő után Content School tanárokat is képzel, akik aztán maguk is tartanak kétnapos képzéseket? Igény lenne a tanfolyamra, klónozni pedig még nem tudunk téged…!
Ez jól esik, köszönöm.
A “gyerek” az enyém és nem fogom kiadni a kezemből, mert az én szerelmem, egymást formáljuk, egymást erősítjük.
A tantervet egyedül dolgoztam ki, a tanítványok visszajelzései alapján alakul, ami nagyon fontos, én pedig elég rugalmasnak tartom magam. Örülök, ha van erre igény, mert eddig több, mint 400 embert (főleg nőt) köszönthettem a kurzusokon, és talán elmondhatom, hogy mindenki elégedett és boldog volt vasárnap estére, ami hatalmas dolog, részemről pedig combos kis belső meló, de nekem ez jön szívből, bármilyen nyálasan is hangzik. Nem szólhat bele senki, nem adhat tanácsot sem, egyetlen szempont van, hogy minden hétvégén jól érezze magát az a 10-12 ember, és addig ne menjen haza, míg fel nem oldottunk benne valami gátat, és míg nem érzi úgy, hogy na, ez fasza volt, megérte. Ha ők örülnek, én is örülök. Ilyen egyszerű ez.
– Érzékeny, lélekből élő és író személyiség vagy – mennyire nehezíti el a lelkedet, hogy egy-egy hétvégén olyan rengeteg impulzus ér? 10-12 új ember: arcok, nevek, sorsok, személyes drámák, mind jön a kis életével, mini vagy éppen óriási céljaival, pakolják rád a történetüket… Hogyan tudsz utána feltöltődni, írni, előadásokon beszélni – és a következő héten tanítani ismét? Mi motivál igazán abban, hogy ennyire beleadd a lelked?
Lelkileg ez kurva megterhelő, de édes teher. Mivel ez nem egy modoros, kimért tanfolyam, hanem nagyon intim, baráti, ezért előjönnek traumák, akár cigiszünetben is, ezért is gondoltam arra, hogy oké, akkor jöjjön egy írásterapeuta, ami döbbenet, mert azok a feladatok, amiket ő ad, azokat én is ösztönösen adtam már a hallgatóknak. Tényleg annyi lehet a titok, hogy érezni kell a csoport rezgését és empatikusan figyelni, és biztonságban megtartani őket, akkor nem lehet baj, bár szakember valóban nem vagyok.
Sokat pihenek, eljárok terápiába, focizni, szóval értem nem kell aggódni, nekem ezek a hétvégék annyi energiát adnak, hogy egész héten ebből élek.
Szeretem az embereket és szeretem az intimitást, az őszinteséget, a sírást, a nevetést, a fejlődést.
– A Tékasztoriktól indultunk. A blogból könyv lett, és film, ismertség, menőség. Tiéd a nagy magyar álomsztori: a lány, aki tehetségével és egyéniségével hatott, és persze megdolgozott minden eredményért cefetül, de sikerült is neki. Talán te magad, belülről, nem látod ezt ennyire kereknek és rózsaszínnek – mégis meg kell kérdezzem, mert érdekel: Te mit gondolsz, mi a sikered titka?
Véres veríték, munka és szerencse. Ezt nem tudom jobban kifejteni azt hiszem. Bazi sok meló és 99% pofáraesés és pokoljárás. Nekem ez megvolt, ezért tudom értékelni az 1%-ot.
Lezárásképpen csak egy személyes megjegyzés: nekem nagyon sokat jelentett, hogy Te magad is megcsináltad az írásterapeuta feladatait, és realtime-ban nyomtad velünk a személyiségfelgöngyölítést. Ugyanakkor szíven ütött, ahogyan őszintén leírtad, hogy úgy érzed, nincs szeretet az életedben, csak a hétvégéken, a tanfolyamokon. Kicsit mintha magad előtt szégyenkezve mondtad volna, mintha neked egyfajta pótcselekvés, szeretetpótlék lenne ez a hétvégi oktatás. Kár lenne, ha annak éreznéd. A “pót” mindig hamis, nem igazi, talmi. Pedig amit te véghezviszel egy hétvége alatt, anyukám, és amennyit adsz, az bizony nagyon is valódi!
Nem pót, ez valóságos.
Mivel nincs magánéletem és a családommal sem felhőtlen a kapcsolatom, ezért nekem ez a 2 nap iszonyú fontos lelkileg és emberileg. Fontos, hogy segítsek a tanítványoknak, és fontos, hogy tanulhassak tőlük alázattal és tisztelettel. Nekem jelenleg ez az aksim, ez tart életben, ez ad értelmet a mindennapjaimnak, hogy ú, jön a hétvége, új emberek, új sorsok, új kihívás. Ez nagyon-nagyon jó, és nem érzek szégyenkezést. Szomorúságot talán, hogy az örömöm és a bánatom is az enyém. Szomorú, hogy ezt a csodát, hogy ennyi embert megismerhettem, nem tudom este elmondani egy társnak. Na, nem mintha a hétvége elmesélhető lenne, de azért várhatna egy csokor virággal valaki a kurzus után. Viszont próbálok annak örülni, ami van, és nem amiatt keseregni, ami nincs.
Minden este hálát adok a sorsnak ezért a tanfolyamért, és megköszönöm az összes tanítványnak, hogy bizalmat fektetett belém, és eljött.
Mert én vagyok a tanítvány és ők a mesterek.
Szóval, azt hiszem, boldog vagyok, és kész. 🙂
Köszönöm szépen, Viki!
(A képek Viki tulajdonát képezik, engedéllyel vadásztam őket, és természetesen kizárólag itt kerülnek felhasználásra. Köszönet értük, hogy színesítették az interjút!)
* * * * * * * * *
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! Kövesd a blog Facebook-oldalát minden nap, hogy az első között értesülj a friss posztokról!
Amennyiben kérdésed vagy véleményed van a cikkről, kérlek, oszd meg velem, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, a történetedre!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: