Koraszülés – így maradtam egyben lelkileg

Tudod, nagyon ijesztő volt… Egyszer csak úgy, minden átmenet nélkül elkezdődött. Egyáltalán nem voltam felkészülve rá. Azt se tudtam, mit kell csinálni, csak jött az a csomó vér, iszonyat erős görcsök, remegett kezem-lábam. Nem tudtam, mit tegyek. Kórházba rohantunk, tíz perc alatt bent voltunk, csak egy orvost akartam, aki megnyugtat, hogy nincs semmi baj, hogy jó helyen vagyok, hogy megállítják a szülést, a fájásokat, és holnap minden megy ugyanúgy tovább.

Ehelyett azon vitáztak, hogy ez most szülés vagy vetélés… Ha átérek időben a másik kórházba, akkor szülés, ha nem… akkor…

Aztán megérkezett a Kicsi, megállíthatatlan volt, magasról letojta, hogy mindenki szerint túl korai, mert túl kicsi, fejletlen, erőtlen… Hiszen csak 24 hetes volt a súlya bőven egy kiló alatt. Halálra voltam rémülve. De valahogy túl kellett élni.

Ez az öt dolog segíthet, ha Te is hasonló cipőben jársz!

Elfogadàs

Először a helyzetet kell elfogadni. Bármennyire is egyértelműnek tűnik, mégis nagyon nehéz. A tested nem érti, mi történt, a lelked még inkább össze van zavarodva. Ha tudsz, beszélj valakivel, aki meghallgat. Aki nem kezd el egyből pozitív frázisokat zengeni, de nem is esik kétségbe. Legjobb, ha csak meghallgat, addig, amíg képes leszel kimondani, hogy igen, megtörtént, tényleg megszületett, itt tart most, erre és erre lehet számítani. Onnantól kicsit egyszerűbb lesz minden egyes nap az adott napi szitut és híreket is elfogadni, és egyszer sem szem elől téveszteni a célt.

Tipp: senki sem mindenható, Te sem. Ne félj segítséget kérni. Nem kell mártírt csinálni magadból sem a teendőid sem a lelki életed terén. Kérj segítséget, ne szégyenlősködj, ne hősködj!

Megértés

Egyrészt az orvosok és nővérek iránt: fontos, hogy nem azért nem mondanak eleinte konkrétumokat, mert lusták, hanem mert olykor ők maguk sem tudnak pontos infókkal szolgálni, és sem megijeszteni, sem realitást nélkülöző adatokkal túlzottan biztatni, egyszóval félrevezetni nem akarnak. Ha azt kérik, hogy várj 24-48 órát türelemmel, akkor várj.

A másik fele, hogy nektek szülőkként kell egymással nagyon türelmesnek lennetek. Apukák: tudjuk, hogy óriási a sokk, és hogy a feleségetek egyik percben nevet, a másikban sír… Igen, így van ez. Egyrészt megőrülnek a hormonok, másrészt furcsa a tudat, hogy örül annak, hogy megvan a baba, biztonságban, de szörnyű érzés, hogy nem veheti a karjába… És nektek, anyukák, muszáj megértőnek lennetek a férjetekkel, mert neki még nálatok is furább és érthetetlenebb a helyzet. Próbáljatok beszélgetni előbb a történtekről, aztán fontos, hogy minden másról is… Kilépni kicsit a szituból, és szeretni egymást, amennyire csak tudjátok.

Türelem

Fontos: ez nem sprint, hanem hosszútáv futás előzetes felkészülés nélkül… Lesznek könnyen vett szakaszok, mélypontok, új lendület, a legváratlanabb helyzetben visszaesés… Legyetek türelmesek a picivel, bízzatok benne, mert ő a lehető legtöbbet ki fogja hozni magából. Erre mi vagyunk a legjobb példa.

Fegyelem

Na, ez mocskosul nehéz: önmagaddal szemben azonban muszáj, mert nem teheted meg, hogy összezuhansz, hiszen a kicsinyed csak rád számíthat. Ráadásul, ha van még otthon egy nagyobb gyerkőc, vele sem teheted meg, hogy összeomlasz. Gyűrni kell a mindennapokat, bármilyen nehéz is, és meglátod, egy csomó megoldhatatlan helyzeten csak úgy, átlendülsz. Ez az időszak borzasztó élesen megmutatja, hogy milyen fából faragtak, és olykor fájdalmas szembesítésekkel kell vállalni a jellembeli hiányosságokat, nekem is kellett – de semmi sincs veszve és senki sem túl öreg ahhoz, hogy fejlődjön. Nagy levegő, és csináld tovább!

Kompromisszum és alkalmazkodás

Nem akarlak becsapni, bennünket senki semmi jóval nem kecsegtetett. Amikor hazamentünk, az orvosok előre vetítették, hogy sok téren másra kell számítanunk, mint a többi szülőnek, és lesz, amiben hozzá tudjuk fejleszteni, erősíteni a Kicsit, de lesz, ahol viszont magunkat és a körülményeket kell úgy alakítanunk, hogy neki megfeleljenek, és ő jól tudjon boldogulni.

Készülj fel erre tudatosan, eszközökkel, szakemberekkel, szánj rá időt, és energiát. Pénzből nem feltétlenül kell olyan sok, ha az előző kettőn nem spórolsz, mert az ezerszer többet számít, hogy hányszor és hogyan fejleszted, mint az, hogy milyen méregdrága cuccokat használsz hozzá.

Tudod, mi mázlisták vagyunk, a Kicsi meg én.

Az, hogy egyáltalán járni, beszélni tud, és kívülről fúj egy csomó verset, és úgy rajzol ovisként, ahogy én kb. 10 évesen, szerintem isteni csoda – az orvosok szerint is. A nagyszülők szerint nekem köszönhető – a Kicsi szerint is. Én azonban azt gondolom, a Kicsi egy tündér, a legnagyobb ajándék, az én tökéletes kis emberkém, aki a lehető legjobban tudja a dolgát, csak bízni kellett benne, és időt adni neki arra, hogy mindent önbizalommal tudjon elkezdeni, és kitartással kigyakorolni.

Onnan pedig minden már “csak” idő kérdése!