Ha korababás szülő vagy…

Sokan kérdezték tőlem, hogy milyen érzés volt anyaként, nőként, és személyesen nekem, Phillyként az, hogy a tervezettnél jóval korábban érkezett a Kicsi. Akkoriban igyekeztem természetesen kezelni, sem időm, sem energiám nem volt, hogy összeomoljak, mert minden percem róla szólt, nem engedhettem meg azt a luxust, ahogyan a többi, velem egyforma kora-anya sem, hogy másra fókuszáljunk, mint a kicsinyünkre, és a gyógyulásukra. Pedig azért, lett volna miről beszélni… Csak azt nem tudtuk, hogy kivel… és hogyan… Pedig elmondtuk volna, hogy…

… ha korababás szülő vagy, nincsenek első percben összebújós pillanatok, mert egyből elviszik a picit, inkubátorba és lélegeztetőre teszik, és hónapokig nem veheted kezedbe a gyerekedet, csupán a kis lábát simogathatod napi kétszer 15-20 percig. Őrjítő a várakozás. Idegtépő, végtelen, a tehetetlenség bénító súlyától terhes.

… ha korababás szülő vagy, minden nap egy ajándék. Mert nincs mindig következő. Láttunk ilyet is. Nem néztünk oda.

… ha korababás szülő vagy, nem sírhatsz, nem stresszelhetsz, mert elmegy az anyatej, amely a leginkább megvédheti a kicsit a fertőzésektől és a lehető legtöbb táplálékot adja neki. Megtanulsz, hát, minden olyan percet becsomagolni és elásni, amikor bőgve kaparnád a falat, mert már nem bírod a hónapok óta tartó várakozást, vagy mert iszonyodva nézed, hogy a gyerekednek már a fején is vénát szúrtak, mert már csak ott lehet. Oda sem néztünk.

… ha korababás szülő vagy, örömmel és hülyéskedve hajtogatod  a gyerek fülét, mert tök viccesen formálható még, mint valami kis selyempapír, és gyönyörködve nézed, milyen vagányul áll rajta az intimbetét méretű pelenka, és izgalmasnak találod, hogy te láthatod, hogyan fejlődik a baba, míg mások előtt ez a szakasz rejtve van. Muszáj még ebben is valami pozitívat, valami kapaszkodót keresned, különben csak vég nélkül azt számolgatnád, hány cső lóg ki abból a madárka testből, miért kap megint vért, és meddig kell még lélegeztetőn lennie. Egy idő után nem számolsz. Sem grammot, sem napot, sem kábeleket.

… ha korababás szülő vagy, végig kell hallgatnod az ismerős anyáktól, hogy neked legalább könnyű volt, mert nem egy négykilós gyerek repesztett széjjel, úgyhogy értékeld, milyen piszok nagy mázlista vagy. Igen, végülis helyette választhattuk az agyvérzést és a hónapokig tartó táplálási nehézségeket. Kérdés nélkül lecseréltem volna egy rommá varrt puncira. Az első négy ilyen sztorinál még jófej vagy, az ötödiknél már csak vakkantasz válasz helyett. A többit gondolkodás nélkül küldöd el saját és/vagy édesanyja meggyötört vaginájába.

… ha korababás szülő vagy, leginkább a sorstársaidra számíthatsz. A családod és a barátaid zavarban lesznek, nem tudják, mi történik, mit kérdezhetnek, mi eshet rosszul – ezért inkább nem kérdeznek a kicsiről semmit. Te ezt először sérelmezed, aztán elfogadod és beletörődsz. Ám mivel neked is új a szitu, a legmagányosabb embernek érzed magad a helyzettől. 

… ha korababás szülő vagy, az első hetekben mindenkitől megkapod, hogy mit kellett volna másképp tenned, és hol bújtatott, hol nyílt célzásokat kapsz arra, hogy hja, igen, a dohányzás, az alkohol és a drogfogyasztás milyen veszélyes a magzatra… Elmondom: a három hónap alatt találkoztunk vagy harminc kora-anyuval, akik közül egy sem, egyetlen egy sem cigizett, piált vagy drogozott. Legtöbbünknél fertőzés vagy stressz lehetett a koraszülés kiváltója. Kinél megcsalás, másnál anyagi helyzet, időskori babavállalás vagy egyszerűen egy őszi felfázás indította be az eseményeket. Mégis megkaptuk a sanda pillantásokat. Nem néztünk oda.

… ha korababás szülő vagy, órákat, napokat, heteket töltesz lerobbant, málló falú kórházi folyosókon, várva, hogy elteljen két látogatás közt az idő, vagy az anyaszállón űzöd a napokat, ahol egy idő után azt érzed, megbolondulsz a neonfényben, amely röntgenként világít át rajtad. Zúgásától sem olvasni, sem zenét hallgatni nem bírsz – egyébként sem érdekel semmi, és már te magad is megijedsz attól, mennyire beszűkült a tudatod, mennyire képtelen vagy bármi másra koncentrálni, mint a gyerekedre és a róla kapott hírekre.

… ha korababás szülő vagy, megtanulsz várni. Én ritka türelmetlen vagyok. Azóta sem lettem türelmesebb, de várni kutyául megtanultam. Fekete öves nagymester lettem, és nem bánom, mert hasznos lecke volt.

És megtanulsz minden apró pluszt értékelni: amikor már nem 1 grammot eszik, hanem kettőt, aztán négyet, egy héttel később tízet… Amikor már végre 800 gramm, 900, egy kiló… óriásnak tűnik másfél kilósan, és tapsikolsz, ha már nemcsak a lábát foghatod meg, de a hátát is simogathatod, majd amikor először a kezedbe adják: 5 perc. Másodjára 10 perc, majd úgy fél óra. A kettő között hetek telnek el, ha közbeszól egy rosszullét. 

Eleinte euforikus öröm és mocsárba húzó letargia váltakozik benned – minden hírtől rettegsz, minden látogatás előtt imádkozol, hogy ma ne sípoljon be a szívritmus jelző készüléke, csak ma ne kelljen újraéleszteni, újra életet lehetni belé. Egy idő után minden nap tökegyforma lesz. Eltűnik belőled minden szín, szürke lesz a hajad, a szemed fakó, a beszéded egysíkú és élettelen. Bár “csak” hetek telnek el, mégis tíz évet öregszel a végére.

… ha korababás szülő vagy, és már két hónapja nyomod a monoton napirendet, egy idő után te segíted az új sorstársakat, észreveszed, hogy együtt könnyebb, hogy ti legalább mertek pletykálni akár a dokikról, beszélgetni a napi bulvárhírekről, receptekről, könyvekről – bármi másról. A gyerekeket mind magatokénak érzitek, és ha valamelyik anya nem tud eljönni látogatni, akkor ránézünk az övére is, hírt adunk neki rögtön, ahogy kijöttünk: mekkorát nőtt, melyik nővért rottyantotta le, és melyikünk fogatlan nagyapjára hasonlít legjobban.

Nevetsz is egy idő után, de érzed, minden percben feletted lebeg a figyelmeztetés, még akkor is, amikor végre hazaviszed, hogy nem tudod, mire számíthatsz egészen hosszú távon. Tud-e majd gond nélkül járni, beszélni, később írni, olvasni, számolni.

De egyetlen percig sem kételkedsz, hogy megérte.

Mert tudod, hogy érte gondolkodás nélkül bármikor újra végigcsinálnád ezt az egészet.

(Képek: Wikipedia, Pixabay, Flickr, Pexels)

                                        *  *  *  *  *  *  *  *  *  

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! Kövesd a blog Facebook-oldalát minden nap, hogy az első között értesülj a friss posztokról!

Amennyiben kérdésed vagy véleményed van a cikkről, kérlek, oszd meg velem, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, a történetedre!