Metrófelújítás – első hét

Na, énekeljük meg egy kicsit ezt a metrófelujítós első hetet, mert van pár dolog, ami iszonyat zavar.

Egy: a pasik közül azok, akik egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Ennyi tipródó, szerencsétlen, lúzerkedő hapsit egy rakáson még az IT bulik dizsije se látott, mint én négy nap alatt. Lécci, kapjátok már össze magatokat, nem bánom ha ültök, még az a legjobb verzió, csak ne legyetek útban. Köszi.

Btw, nem csodálom, hogy a férfinemet középtávon kihalásra ítéli a legtöbb tudós – per pill azt látom, legtöbben képtelenek alkalmazkodni a hirtelen megváltozott körülmények, új útvonal követelményeihez, csak sodródnak járműről járműre és idegesen néznek vagy éppen elveszett kiskutyaként. Tisztelet a kivételnek, természetesen, mert eddig minden nap előfordult az is, hogy átadta a helyét valaki a Kicsinek – és fura tapasztalat, de úgy látom, a gyerekekre összességében a pasik jobban vigyáznak. 

És ami jó hír, hogy azt látom, ez kortól független, valószínűleg inkább genetikailag kódolt tulajdonság lehet, ha van – bár azt pletykálják, tanulható is… Ezt a tényt brit tudósok tudományosan még nem igazolták.

Kettő: nők. Baszki, ha még egyszer megáll valaki a Lehel téri aluljáró lépcsőjén fotózni, hogy milyen nagy a tömeg, aztaaaa, azt nagyapám szótárából szedett válogatott szitkokkal fogom elküldeni anyjába. Igen, a Lehel tér egy végállomás lett, és mint ilyen, rengeteg ember útjának kezdete vagy vége, egy nagy origo, egy fizikailag is megjelenő limbus, ahol a lebegő lelkek várják útjuk folytatását.

Tudom, nem voltál hozzászokva, hogy sokan vannak, de hidd el, ha fotózod őket, nem lesznek kevesebben – nem, szelfivel sem. Viszont helyette elég nagy eséllyel fogsz lezúgni a lépcsőről, és ha tényleg ilyen gyökér vagy, hogy itt készíted a reggeli “kurvaéletmegintmunka” szelfidet, ne csodálkozz ha fel sem segítenek… 

Komolyan mondom, még a gyerekek bírják a legjobban: türelmesen, beletörődve nyomják le azt a pár megállót, amit muszáj. Riszpekt a Kicsinek is, amiért eddig még egyszer sem a hering 1 fedélzetén jutott eszébe hogy szomjas, éhes, pisilni kell, álmos, nyűgös és hiányzik neki a takarója meg egy rendes alvás. Velem ellentétben.

Eddigi mérleg a BKV oldaláról: első nap ötös, második nap kettes (reggel majdnem megfulladtunk, délután csak a negyedik buszra tudtunk felszállni, érezhetően ritkítottak a buszok mennyiségén), harmadik nap erős közepes, majdnem négyes. Negyedik napon jól haladunk mindennel.

Szuper, hogy így repül az idő, le is telt a 3 évből 4 nap – már csak 1091 van hátra. Gyönyörűség lesz.

Kitartás mindenkinek, reggelente induljatok 15 perccel korábban (mert már a harmadik napon is volt, hogy lerobbant egy pótlóbusz előttünk), előtte igyatok plusz egy adag kávét, és tipp: inkább engedjétek el a tömött buszt, tényleg kb. percenként jön a következő, nincs értelme agyonnyomni egymást.  Ja, és ha tehetitek, álljatok a vezetőhöz jó közel, baromi jó, új káromkodásfordulatokat lehet tanulni tőlük!

                                        *  *  *  *  *  *  *  *  *  

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! Kövesd a blog Facebook-oldalát minden nap, hogy az első között értesülj a friss posztokról!

Amennyiben kérdésed vagy véleményed van a cikkről, kérlek, oszd meg velem, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, a történetedre!