Torna indul! – Csak még előbb…

Na, megvan a diagnózis, igen, ugyanaz a helyzet, mint korábban. Egyelőre nem izgulunk azon, hogy hat hete késik, várunk még két-három hetet, aztán ha nem jön, akkor beindítják gyógyszerrel. Szupi. De addig is diéta és torna. Olyan fura: amíg csak úgy, a magam kedvére edzegettem esténként, simán jött hozzá a hangulat minden második este. Most, hogy kb. minden áldott este kötelező lenne… Háááááát….

Pedig muszáj, egész egyszerűen muszáj beiktatnom az esti tornát a napi rutinba, nem elég csak a sztepper, legalább 20 perc kardio mozgásra van szükség. Eldöntöttem, nagy levegőt vettem, kiválasztottam a tök szimpi edzőmet ma estére, és beállítottam kezdésre a videót, hogy rögtön neki tudjak látni, amint

– végeztem a mosogatással,
– vittem Kicsinek még egy pohár vizet,
– kiteregettem a maradék szennyest ,
– persze, pár ruha már közben megszáradt a szárítón, azokat leszedtem, összehajtogattam, eltettem,
– végigellenőriztem a többi ruhát, hogy van-e még köztük száraz,
– én is ittam egy kis vizet – edzés előtt nem árt pár korty,
– áthúztam az ágyneműt,
– bekészítettem a holnapi mosáshoz is a piros színű ruhákat,
– közben már-már indokolatlanul gondos mérlegelésnek vetettem alá azt a kérdést, hogy a fekete-piros póló és a piros-kék blúz milyen arányban tartalmazza az egyes színeket, nehogy rossz kupacba kerüljenek. Persze, ez azóta teljesen mindegy, mióta mindkettő megjárta már a fehér mosást, és ott láthattam, hogy egyik sem ereszti a színét, de azért jobb biztosra menni,
– még egy gyors szellőztetés, mert kell edzéshez a friss levegő és sok oxigén,
– gyorsan megitatom a kutyákat, és eltekintek megrovó tekintetüktől, amellyel azt sugallják, hogy pontosan látják, hogy csak az időt húzom, de hiába, a torna nem maradhat el,
– még összerakom a holnap reggel kivivős szemetet,
– megnézem, tényleg szakított-e Shakira és Piquet,
– megnézem két angol nyelvű oldalon is, a magyarok olyan lassúak, és csupa hülyeséget írnak,
– megnézem a cuki gyerekeik fotóját, és legalább három képet összevetve nettó 5-14 percig elemezgetem, hogy a cuki apukára vagy a dögös anyukára hasonlítanak-e jobban,
– rákukkantok a face-re, hogy jött-e új üzenet,
– megnézem, a legfontosabb hírek első két-három posztját,
– ott azt látom, hogy mégsem szakított Shakira és Piquet,
– megnyugszom, és örömömben megnyitok pár hülye tesztet,
– kiderítem, hogy mi a totemállatom, ki vagyok az inka horoszkópban, és mit tartogat nekem szeptember hónap, roppantok egy szerencsesütit, és lecsekkolom az életidézetemet, az őrangyalom szavait és hogy ki lesz a férjem. Természetesen a face szerint még mindig M. nevű unokatesóm, aki ráadásul nőnemű,

– elindítom a tornavideót,
– nyávogok, mert szűk a gatyám, szorít a felsőm, szúr az oldalam már a bemelegítéstől is, éhes vagyok, nyűgös, álmos, írni akarok, jönnek a témák, ezer ötlet, négy új üzenet – de erőt veszek magamon.
– És csak azt nézem meg, amit T. írt, persze, ha már leültem, akkor csak egy gyors pillantás a blog aktuális adataira
– közben felvillant egy lájk – apám tetszikelte a Kicsivel közös képünket, de cuki, én is nyomok egy lájkot az övékére, közben felírom, hogy holnap el ne felejtsem felhívni, hogy vegyen évfordulós ajándékot anyunak, vagy legalább adjon pénzt, hogy én megvegyem,
– ráadásul ugyanazon a napon van a nagy napjuk, amikor az edzőm szülinapja, neki is kitaláltam már valamit, lefirkantom jegyzetbe, mert kettőt fordulok és elfelejtem,
– edzéscuccot tegyek el holnapra, ez fontos, de jó, hogy eszembe jut,
– cucc az előszobába kivisz, közben rákukkantok a Kicsire, persze, hogy csak egy centi takaró van rajta, az is mind a nyakán, eligazítom rajta, betakarom, megpuszilom, megszimatolom a kis babillatát, majdnem bőgök, olyan édes, úgy szuszog, mint egy macskakölyök, kucorodik, mint egy nagyhasú kiskutya, és csámcsog álmában, mint egy gyerekmalac, de veszek két nagy levegőt, irány a jógamatrac, meg a 20 perc kardió – ha lehet kérnem magamtól, akkor ne 5 részletben, mert úgy semmit sem ér,
– összekapom magam, kilépek a böngészőből, csak a tornavideó van már előttem, és a feladat.

Fókuszált vagyok, összeszedett, látom magam előtt a célt, hogy éljek még 75 évig, és ebből a lehető leghosszabbat egészségesen, legalábbis olyan betegségek nélkül, amiket elkerülhetek

És akkor felcsendül a videóból, hogy “gyere velem, gyere, emeld azt a lábat, guggolj mélyebbre, még húsz, még tizenkilenc, még tizennyolc – nagyon éget, persze, nekem is fáj, de ez jóóó, ezt akartuk!” – akarta a … hát, jól van, na, igen, akartam.

Igen, én akartam 120 évig élni, akkor nyomjuk le azt a nyamvadt 20 percet.

Neked is ilyen nyögvenyelősen indul minden torna? Te hogy veszel erőt magadon?