Amikor bemegyek az IKEÁ-ba, össz-vissz két dolgot venni…

Ismered a sztorit, amikor egy csaj bemegy az Ikeába, hogy vegyen két dolgot, és úgy távozik, hogy tényleg csak azt a két cuccot vette meg…? Hát, ez az – én sem…! De büszke lehetsz rám, mert egészen nagy önuralomról tettem tanúbizonyságot!

Szóval, az úgy történt, hogy közelgett Anyukám születésnapja, és mint rendesen, idén is megérkezett a telefonhívás Apukámtól: “mit vegyünk anyádnak? Adom a pénzt, te add az ötletet!” – “Miért én adjam megint az ötletet, mikor a te feleséged?” – “Igen, neked meg az anyád, meg te jobban ismered ezeket a női… izéket… kívánságokat, meg elvárásokat. ” Így a “vegyünk” ismét azt jelentette, hogy nekem kellett bedobnom magam. Nem is volt ezzel gond, mert már egyrészt kinéztem neki egy jó kis mixert, másrészt amúgy is akartam menni a “zikejába” T-vel, úgyhogy összekötöttük a kellemest a hasznossal: vásárlás, csajos délután, és légkondi a múlt heti 279 fokban.

Tudatos vásárló vagyok, listát írok, nem gyártok szemetet, tervszerűen haladok, csak két dolgot veszek. A terv ez volt: egy óriástekercs rajzpapír a Kicsinek (hazatérését egész nappalit betöltő, kézenfogott szívecskék és szivárványsárkányok rajzolásával kívántuk megünnepelni) és egy óriás dobozkészlet Anyunak, na, meg persze, nekem, hogy ha cserélgetjük a finomságokat, akkor legyen mindig dobozutánpótlás mindkettőnknél.

Trükkös, mondhatod erre, hiszen ez már kapásból három dolog, de mivel a két dobozkészlet színét leszámítva teljesen egyforma, így gyakorlatilag egynek számít(om). Szóval, dobozkészlet és rajzpapír. Ez volt a reggeli terv. Persze, mire elindultam, addigra már hozzájött a Kicsinek egy adag vasalósgyöngy készlet is, pusztán azért, hogy a finom motorikája fejlődjön az ovis szünetben is (meg azért is, mert olyan szerencsehozó mandalát rittyentett múltkor is csak úgy, fejből, sablon nélkül, három színből, hogy majdnem elbőgtem magam a gyönyörűségtől – képzeld el, mit fog művelni, ha meglátja, hogy most egy egész bödön gyöngy áll rendelkezésére!!!).

Szóval, dobozok, papír, gyöngy – meg, hát, ugye, a gyöngyök mellé a sablonok is kellenek, ebbe igazán nem lehet belekötni. Haladtunk a polcok között, T. is beszerezte a kicsinyeknek a közelgő szülinapok meglepetéseit, kicsit levertünk a polcokról pár dolgot, megnézegettük a plüssszörnyeket – és egy szavatok sem lehet, mert a lehető legnagyobb önuralmat tanúsítva otthagytam a kék hegesztőszemüveges, fekete plüssmacskát, pedig igazán sajnáltam szegényt, olyan hívogatóan nyújtogatta felém a kis pracliját. És igen, otthagytam a kék és rózsaszín szív alakú plüsspárnákat, a mesekönyveket, a neonszínű festéket, sőt, a puha malacok közül sem jött velünk egy sem.

Közben, mint az üdvözlégyet, mondogattam magamban a “tudatos vásárló vagyok, nem gyártok szemetet, nem halmozok cuccot, nem veszek felesleget”-mantrát, egészen addig, amíg elértünk a konyhai termékeket elém vonultató piactérre. Ahol önuralmat tanúsítanom egy igazi kihívás volt, hiszen már legalább egy éve nem szabadultam be egyetlen Ikeába sem, és rögtön eszembe jutott, hogy nincs otthon sem egy rendes kés, sem elég villa, sem szalvéta, pláne szalvéta tartó, és kellene pár új kis tálaló gyümölcsnek, fagyinak, rágcsáknak, és tányéralátét, mert a kistököm fog minden pörköltes vacsi után abroszt mosni, és akkor még a kanyarban sem voltak a dobozok… Ellenben számtalan további ajánlást kaptam T-től, aki szerintem szuper anyuka és klassz háziasszony – igazi mester abban, hogy hogyan nyerjen az ember időt három gyerek mellett – szóval, tippek érkeztek gyúródeszka helyett gyúró-alátétre, alma szeletelőre, szilikonkesztyűre…

És közben már a sárga szatyorban lapítottak a dobozok is…

Persze, hogy elcsábultam, na. Éva óta tudjuk, csajok, hogy nem vagyunk mindig erősek. Így került a dobozok mellé kettő darab tányéralátét (de közepes árban), egy csomag szalvéta (de a legolcsóbb) és egy mennyei, kifordítható kis válltáska, amit egyszerűen nem bírtam otthagyni. Nem. Ott maradtak az evőeszközök, a szalvétatartó, a plüssmacska, az almaszeletelő, a gyúró-alátét, a sütiformák, a mesekönyvek. De azért ennél a szatyornál kiütötte a szoros kontyú, szigorúan elszámoló, takarékos énemet a kicsit engedékenyebb felem, aki gyorsan meg is tárgyalta T-vel, hogy ez simán jár nekem, legalább nem cigit veszek vagy piát. T. meg, szegény, jobb választása nem lévén, rábólintott, és büdös szó nélkül elsüllyesztette a szatyrot a sárga táskában.

Végül aztán a felsoroltak mellett még egy tárgytól megmenekült a takarékos énem, mielőtt végképp túl szorosra húzta volna a kontyát, mert a szilikon fogókesztyűből sikerült “ügyesen” a bemutató darabot elhoznom, így az végül a pénztárnál az áruházban maradt, jelentős mértékű lelkiismeret-furdalás társaságában, amit így szintén nem kellett hazáig cipelnem.

Szóval, végülis eredményesnek mondhatjuk a vásárlást, mert lett pár TÉNYLEG szükséges háztartási cucc, és lett ajándék Anyunak, a Kicsinek – és nekem is. Ja, meg a Kutyáknak, mert ők meg kaptak egy ilyen spricniző locsoló izét, amiért a héten mind az öten friss hajtásokkal örvendeztettek meg. Tuuuuudom, félúton vagyok, hogy félnótás, növényekkel társalgó, húszmacskás öreglány legyek – de addig még rengeteg minden vár rám! (Többek között a most az áruházban otthagyott cuccok…!!!)