Magasfeszültség | Kötéltánc

Stressz. A rohanás, a rengeteg intéznivaló, a tengernyi ember az utcán, mindenkinek valami nagyon fontos dolga van, beléd ütköznek, nem figyelnek senkire, sem rád, sem magukra.

Stressz. A tömött buszok, a fullasztó villamosok, a metró levegőtlen, klausztrofóbiát keltő légköre. Az utasok hozzád érnek, mindenki az ajtóban szorong, nem mersz leülni, mert nem tudhatod, hogy ki ült előtted azon a széken, a kapaszkodót is félve fogod meg, és visszasírod azokat az időket, amikor sem nők, sem férfiak nem léptek ki kesztyű nélkül az utcára.

Stressz. A munka, a határidők, a fizetésnap, a hókezdés, a hózárás, az új feladatok, a régi arcok és problémák.

Stressz. A számlák, a kosztpénz, az ünnepek, a kaják, a torták, a virágok, az ajándékok, cipők, ruhák, könyvek, s úgy fest, most sem tudsz elmenni fodrászhoz/edzeni/tanfolyamra/moziba/étterembe.

Stressz. Megint a legrosszabbkor merült le a mobilod, a laptopod, az ipodod, a bankkártyád. Elfogyott a kávéd, a cigid, a tiszta ruhád és a kreatív ötleted. Egyre több ehelyett a számlád, a hiteled, a ráncod és a ránctalanító krémeid száma.

Stressz. A fiatalság, mert tapasztalatlan vagy, folyton falakba ütközöl, és mindenki beugat, akadályoz és megmondja, hogy mit tegyél. Ha pedig hagyják, hogy tedd, amit akarsz, akkor úgy érzed, hogy mindent elbénázol, gáz az alakod, zsíros a bőröd, a hajad, és egyáltalán, mindenki hagyjon békén, főleg a matek/magyar/töri/föci tanár!

Stressz. A középkor, mert már nem vagy olyan fiatal, amilyen lenni szeretnél, de olyan öreg sem vagy, amilyennek érzed magad esténként. Mindenhol meg kell felelned, tökéletes legyél a munkádban, hogy megtartsd, a családodban, mert elvárják, s a baráti körödben, mert ezt te várod el magadtól.

Stressz. Az időskor, mert mindened fáj, semmid sem úgy mozog, ahogyan szeretnéd, és ahogy azt megszoktad – mindenki rohan körülötted, senki nem adja át a helyet, csak te egy várandós kismamának. Elfajult a világ, a fiatalok, a technika és úgy egyáltalán mindenki idegen, senkit nem értesz és téged sem ért meg senki.

Stressz.

Kissé kopottas, de láthatóan jól szabott és elegáns zakót és cipőt viselő ötvenes úr lépett fel egyik reggel a villamosra. Ősz haját gondosan oldalra fésülve hordja talán már évtizedek óta, valószínűleg már így is nő a fejére. Arca frissen borotvált, az orromban érzem decens, de minden bizonnyal méregdrága arcvizét, s ahogy a szemben lévő ülésre ül, hallhatom a már megkezdett telefonbeszélgetés folytatását:

– A stressz? A stressz, tudod, egy olyan dolog, ami abból keletkezik, ha a feladatokhoz megvan a tehetség, de nincs rá lehetőség, hogy az illető elvégezze, s ekkor olyan feszültség keletkezik, amit az egyén nem tud levezetni. – mondja angyali nyugalommal, mintha csak esti mesét olvasna.

– Igen.

– Ugyanez a helyzet, ha az idő, vagy a tér vagy valamilyen feltétel hiányzik.

– Előfordulhat, igen. Vagy akkor is, ha a hatáskör, feladatkör, felelősségi kör hármasában nincs harmónia. – létezik olyan ember, akinél az említett trióban VAN harmónia?

– Persze, igen. – feleli ismét a jóságos télapók és átlag barnamedvék dörmögő hangján.

– Hát, lehetséges, hogy valaki felismeri és megfelelő szakember segítségével megtanulja kezelni, de ez elég ritka. – Hurrá…

– Azt kérdezed, mi van azokkal, akik nem tudnak szakemberhez fordulni, bár felismerik, hogy problémájuk van? Vagy akik fel sem ismerik, hogy baj van? – remek kérdés. És a válasz?

– Hát, persze! Persze! – na, a válaszról lemaradtunk… A helyes megfejtők között egy-egy nyugilabdát és egy tetszőleges fényképpel díszített darts táblát sorsolunk ki!

– Miért, szerinted nem volt még olyan, hogy valaki ezt a fajta feszültséget vagy nevezzük stressznek, ezt a stresszt esetleg otthon vezette le? Vagy valami másban kompenzált emiatt? – csupa-csupa díjnyertes kérdés. A választ azonban most sem tudom meg, mert az úr leszállt a következő megállónál. Ez komolyan mondom, KIBORÍTÓÓÓÓ!

Te milyen válaszokat adnál a kérdésekre…? Én azóta is ezen töprengek.