Bölcs tanács kamaszok szüleinek

Kedvelem az időseket. A magukat nem megjátszó, szépen öregedő, fejlődő, hibáikból tanuló, tapasztalataikat tovább adó idős embereket, akikre olyan nagy szükségünk lenne nekünk, fiatal felnőtteknek. A legtöbb mintánk ehelyett azonban olyan, amelyet nem szívesen követnénk, kitapossuk, hát, a magunk ösvényét; vezetés, támogatás híján egymásban tartjuk a lelket, pedig olykor mennyire jól tud jönni egy bölcs meglátás…

Egy alkalommal egy baráti beszélgetés során csak hallgatója voltam a következő párbeszédnek, mégis megmaradt bennem ez a néhány mondat, és remélem, amikor majd a Kicsi is kamaszodni kezd, a legjobbkor eszembe fog jutni…

Egy idős, hetven körüli nő és egy középkorú hölgy beszélgettek. A negyvenes csak mondta, mondta, mondta, panaszkodott vég nélkül a tinédzser korú gyerekére, hogy milyen egy átok rossz, egy igazi lázadó kamasz, se tanulás, se célok, csak lébecol és sunnyog és felesel, sőt, durván beszól apjának-anyjának, ha kicsit is próbálnának hatni rá. Mi lesz így a gyerekkel, a jövőjével, a sporttal, a tanulással? Hová lett az ő édes pici fia, aki eddig olyan tisztelettudó és illedelmes volt? Szinte rá sem lehet ismerni. Az idősebb csak hallgatja, majd megszólal:

– Emlékszel, milyen nyugodt volt a hasadban végig, aztán a kilencedik hónapot meg végig ugrálta!
– Ne is mondd, azt hittem, már sosem jön ki belőlem….! Amit akkor éreztem… Hát, minden volt, csak szép és jó nem… – az idős hölgy megvárja türelmesen az eszmefuttatás végét, hadd beszélje ki magát a másik, majd folytatja a maga gondolatmenetét:
– Tudod, lényegében most is ugyanazt csinálja. Kapálózik, csapkod, rugdal… mielőtt megszületik… Most is születik. A lelke, a jövője, maga. – Lesápadok. Látom, hogy az anyuka is.
– De, de mit csináljak, keresztanya…?
– Többet nem tehetsz, mint akkor: várjál, hogy megszülessen, és vigyázz rá, hogy ne üsse meg magát.

Libabőrösen a félig elcsípett beszélgetés után csak ültem ott a teraszon tovább, kortyolgattam a narancslevemet és éreztem, hogy a villám csapott belém. Ez valódi tudás, bölcsesség, szeretet – a kamasz és az anyuka felé is. Osztogathatunk mi idézeteket elfogadásról, elengedésről… és közben az élet elénk teszi a valódi, kipróbált, gyakorlatban működő példát.

Kedves idősek, kérlek benneteket, fogjátok a kezünket és értékes meglátásokkal, tapasztalatokkal segítésetek bennünket, mert nekünk, fiatal vagy éppen érettebb anyáknak is szükségünk van rá, ahogyan rátok is. Olyan sokat tanulhatnánk tőletek, ha ti is és mi is igazán kinyitnánk a szívünket és lelkünket egymás felé.

Te mit tanácsolnál? És milyen tanácsot kaptál, amikor hasonló helyzetben voltál? – Kérlek, oszd meg velem a véleményedet, érdekel!