Divatos téma, de nem feltétlenül szeretném századikként is lerágni a “miért maradtam itthon” és a “Magyarországon a legrosszabb az élet, sírjunk, puffogjunk” – témákat, mégis most úgy érzem, pár szóval ezeket a kérdéseket is említenem kell, ha kedvenc helyemről, Budapestről kezdek mesélni.
Pedig beszélek külföldiül – éppenséggel két másik nyelven is a magyaron kívül, végeztem már elég sokféle munkát ahhoz, hogy érezzem, meg tudnám ugrani a külföldi munkavállalás lépcsőfokait, elég talpraesettnek is tartom magam hozzá, hogy belevágjak, mégis itthon vagyok. Most mondd meg, micsoda csoda!
Annak, hogy miért maradtam itthon, egyik legfőbb oka az, hogy itt van a szüleim otthona, ők nem fognak már másik országba költözni, és számomra nagyon fontos, hogy gyakran találkozzunk.
De legalább ilyen fontos érv az is, hogy egy szuper helyen lakom.
A lakás pont nekünk való, elférünkbenne kényelmesen, világos, barátságos, és minden szomszédunk tök jó fej. Igaz, a liftünk vagy száz éves, rozoga, de ha valaki beragad, akkor segítünk neki kiszállni, vagy tartjuk benne a lelket, amíg kiér a szerelő. Ismerem a szomszédainkat, jó fej, kulturált emberek, a gyerekeink együtt játszanak. Nem megyünk el egymás mellett a lépcsőházban vagy az utcán, hanem örülünk a találkozásnak, összeköszönünk, beszélgetünk, hiszen egy helyen élünk. – Igen, tudom, nem minden ház ilyen, dehát így is lehet…
A ház maga a belvárosban található, a nyüzsgő, pezsgő központban, mégis olyan csendes ez a pici utca éjszakánként, hogy ha lent az utcán beszélgetnek, én a harmadik emeleti erkélyen mindent hallok. A velünk szemben lévő ház kertjében pedig hatalmas fák nőnek, egész évben nézegethetjük a Kicsivel ahogyan rügyet bont, zöldül, színe lesz, majd lombját veszti. – Igen, tudom, nem minden utca ilyen, de így is lehet…
Újlipótváros utcái, házai minden porcikámnak otthont, melegséget, ölelő karokat adnak. Jól érzem magam a körúton sétálva, szeretem, hogy itt, ebben a kerületben tiszta játszótereink vannak, hogy sok a zöld terület, hogy kedvesek az emberek, és alapvetően odafigyelnek egymásra. Ismerem a pékünket, a bolti eladókat, minden cuccommal a helyik kisvállalkozásokhoz fordulok varrástól laptopszervizig, edzéstől kávéig – és mikor csak úgy összefutunk, köszönünk, megcsodálják a Kicsi újabb kincseit, érdeklődünk, örülünk egymásnak, észrevesszük a másikat. – Igen, tudom, nem minden kerület ilyen, de így is lehet…
A Kicsi ovija nagyszerű. Egy okos, fiatal nő irányítja, és úgy érzem, nagyon jól. Vannak, persze, személyi szinten olykor nehézségek, de alapvetően rendben halad. Tiszta, szép, vidám a hely, a Kicsi csoportjában 17-18 gyerek van, sok programmal telik az évük, és a legfontosabb, hogy szeret odajárni. No, nem csak az állatkerti séták és kézműves foglalkozások miatt, inkább azért, amit egy-egy elcsípett percben láthatok: hogy sokat nevetnek, hogy ha ügyes, akkor megdicsérik, és hogy jár ölelés is, van közelség, emberi melegség az óvónőkben, akik foglalkoznak vele, és ez a legfontosabb. – Igen, tudom, nem minden ovi ilyen, de így is lehet…
Amikor látom, hogy jó helyen hagyom a gyerkőcömet napközben, én is nyugodtabb vagyok, jobban teljesítek a munkahelyemen, és mivel a megkeresett pénzből jó helyen tudok élni, mégha albérlet is, így sokkal motiváltabb vagyok. Különben is értékesnek érzem a munkával töltött időmet, ahol képzeld, szintén jó kapcsolatban vagyunk egymással a munkatársakkal. Ahogy tegnap is meséltem, én szeretem a munkahelyemet. – Igen, tudom, nem minden munkahely ilyen, de ilyen is lehet…
Az élet számtalan területén érzem azt, hogy sok fejlesztenivaló van a városon, az országon, a gondolkodásunkon – igen, én is metróval járok, vagy bizonyos napokon pótlóval, igen, nekem is tele a hócipőm sok dologgal. Az egészségügyi ellátástól kezdve az oktatás és a gyerekem jövőjének kérdései is foglalkoztatnak, de ha körülnézek, azt látom, hogy ha emberileg a magunk pici környezetében megtesszük amit lehet, akkor szépen tovább viszi mindenki azt a jót, azt a figyelmességet, azt a pluszt a maga területére – és igenis összeadódik.
Korántsem rózsaszín világ ez. De lehetne szebb – és lehet is tenni azért, hogy szebb legyen. Gondolj csak bele, Európa egyik leggyönyörűbb városában élünk – más számára csak néhány nap, amit itt tölthet, és micsoda élményekkel gazdagodva térnek haza innen sokan! Megint mások kifejezetten azért érkeznek, mert szívük vágya itt élni.
Neked szíved vágya, hogy itt élj…? Ha nem, akkor őszintén kérdezem, miért élsz itt…? Külföldön mindig lesz munka, és korábban sem volt könnyű ott sem felépíteni az életet. Ha azonban szíved vágya, de úgy érzed, lehetne jobb, csak egy kicsi valami hiányzik, és mégis puffogsz, akkor kérlek, változtass te piciben azért, hogy jobb legyen… Legyél figyelmesebb a szomszédoddal, kérdezd meg a péklányt, hogy hogy van, mesélj te is magadról, általánosságok helyett valódi dolgokat, vidd fel a szomszéd néni csomagját.
Szerencsésnek érzem magam azért, hogy itt élek, a kedvenc helyemen. És azért is, hogy ezt a szerencsét nem csupán ajándéknak tekintem, hanem lehetőségnek is.
Mi a Te kedvenc helyed? Meséld el, érdekel a történeted!
* * * * * * * * *
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! Kövesd a blog Facebook-oldalát minden nap, hogy az első között értesülj a friss posztokról!
Amennyiben kérdésed vagy véleményed van a cikkről, kérlek, oszd meg velem, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, a történetedre!
40 évet töltöttem Budapesten. Azóta is szívesen utazok oda. Rossz a kérdés! Nem utálok semmit. Ami nem tetszik, azt más helyen is megtalálnám. Csak a város szeretetét nem kell összekötni a megélhetési gondok miatti elköltözéssel.
Nem tudtam, hogy 500 000 ember vándorolt ki Budapestről. De legalább nem leszünk olyan sűrűn a metrón reggel 7.30 körül… Te budapesti vagy…? 🙂 Mit utálsz legjobban a városban…?
Budapest tényleg gyönyörű város. 500 000 kivándorló sem a város miatt ment ki. A két dolog nem függ egymástól