Anya vagyok tehát... | Kötéltánc

Anya vagyok – 32 éves, felsőfokú végzettséggel rendelkező, közép-európai, fehér nő, egyedülálló, irodai dolgozó, blogger, de mindenek felett anya. Egy hatéves, csillámporban úszó, pálcika végtagokkal kalimpáló, mégis hihetetlenül mozgékony energiabomba anyukája. Miből is áll ez a bizonyos anyai lét…?

Anya vagyok, a Kicsi legnagyobb rajongója

Ismered azt, amikor csak úgy elmerülsz a gyerek mozdulataiban, és megállapítod, hogy “hát, ilyen cukin senki sem lépdel azokon az apró lábakon, mint ő, a csemete, az utód”, és mégha meg is őrülsz attól, ahogyan az apja kicsit csámpásan lép, és a gyerek is tökre ugyanazokkal a mozdulatokkal teszi egyik lábát a másik után, hát, attól mégis el kell ájulni! Én újabban azt imádom nézni, ahogyan rág. Icipici és óriás lapátfogak váltogatják egymást a szájában, és azokkal annyira viccesen harapja azokat a roppanós kenyérhéjakat, meg minden, hogy tisztára kész vagyok tőle.

És ahogy rajzol, alkot… Hát, azt csak úgy nézem. Mert olyan csodálatos közben az arca. Átszellemült, elmélyült, míg gondolkodik – és ahogy az ötlet megszületik, felvillanyozódik, kiviláglik a kis arc, és kipirulva készíti tovább a művet. Hát, rajongok szabályosan, na.

Anya vagyok, a sablon

Az ijesztő rész. Hogyan együnk, hogyan beszéljünk, hogyan fújjunk orrot, hogyan ne káromkodjunk, még akkor sem, ha kaján, gonosz vigyorral az orrunk előtt csukja be az ajtót a villamosvezető – és akkor még az igazán fontos részekről egy szót sem szóltam. Szülőkkel való viszony. Pénzügyek. Felelősségvállalás. Na, meg a nagy P-vel kezdődő P-P-P-Párkapcsolat. Hát, igen. Egyelőre a hidegrázás és a hányinger kerülget ettől a résztől – de holnapra kiheverem. Tuti.

Anya vagyok, a rossz fej

Nagyon divatos és bájos bizonyos filmekben, ahogyan az anyuka igazi barátnője lányának, és mindent (de a világon tényleg mindent) megbeszél vele a munkahelyi problémáitól kezdve a pénzügyi tanácstalanságain át a párkapcsolati kurdarcokig. Pláne, sikerekig… Aztán csodálkozunk, hogy a gyerek az egyenrangúság jegyében előbb fura, majd tiszteletlen, később elutasító lesz. Nem, nem vagyok a haverja. Imádom, vigyázok rá, nevelem, tanítom – de nem a barátnőjeként, hanem az anyjaként. Ha kell, fegyelmezem, ha kell megszidom, ha kell, szembeállítom a következményekkel – amennyire lehet, következetesen. Van annyi önbizalmam anyaként, hogy tudjam, nem emiatt fog utálni. És nem azért szeretne, mert bratyiznék vele, és olyan dolgokkal terhelném, amely nem rá tartozik és terhelné.

Anya vagyok, a dalok ismerője

Fura, hogy korábban mennyire nem bíztam magamban, nem mertem énekelni, soha, semmilyen körülmények között, mióta azonban a Kicsi kiköveteli az esti mese után a teljes disney-repertoárt, hát, kénytelen voltam bedobni magam. Egy ideje már egészen vállalható Elzaként, Mulánként és Pocahontasként domborítok elalvás előtt – ám egy ideje már a Padlás dalait is követeli. Ha ez is menni fog, simán elindulok az exfaktorban. Még idén!

Anya vagyok, az áldozatot tényleg jókedvvel hozó

Övé a legfinomabb falat, ebédkor az első tányér étel, a legtöbb program a naptárban, övé a legtöbb cucc vásárláskor, szinte mindenből a legújabb (anyát tök jól öltözteti két kis sarki turi!), a nyári tervek nyolcvan százaléka, a kenyér csücske, mert bár mindketten imádjuk, de ő jobban… Övé a kezem hidege, amikor lázas, a bőröm melege, amikor fázik, a kardigánom, ha távol van, hogy legyen nála akkor is anya-illat, és a hajgumi a hajamból is akár, ha őt borzolja a szél.

Ő meg még a mai napig is úgy tud nézni rám, mint amikor először látott meg úgy igazán, és ráeszmélt, hogy neki itt most tök jó lesz. És enyém a puszi, a nevetése, a nap ovis beszámoló, a pletykák, hogy ki kibe szerelmes, a rajzok, a versek, a kiesett fogak és a szerencsehozó kincsek, a nagy életigazságok, és a szájából elhangzó “szeretlek”-ek 90 százaléka.

Rohadt egy mázlista vagyok, az az igazság!