#3 – Köröm | Kötéltánc

Úúú, olyan kedvem lenne lecsapni az azonos alakú szavak magas labdáját, és befotózni ide egy jó kövér kört, aláírva, hogy “enyém”, és ezzel le is tudhatnánk a harmadik nap, a “köröm” témáját! De nem csalok (úgyis kicsit csúsztattam a munkaeszközöknél, mert rögtön kettőt is bemutattam, a mosolynál meg nem volt rendes fotó, arccal, meg minden), úgyhogy inkább most tényleg bemutatom a körmeimet a maguk pőre valóságában.

Igen, pőrék. Pucérak, natúrak, nudisták, természetesek, festetlenek, egyszerűek. Tini koromban nagy körmös csaj voltam. Akkor még nem volt ennyire elterjedt a műköröm, mi lakkoztunk. Minden színárnyalat, főleg a bordó és a piros ötven árnyalata fellelhető volt a kelléktárban, mellette speciális körömreszelő, bőrvágó olló, satöbbi. Tetszett is, meg a szüleim sem ellenezték, mert az látták, így végre nem rágom tövig a körmeimet, végre nem azt kell nézniük, hogy minden öt percben kényszeresen piszkálom valamelyik köröm mellett “azt a kis bőrt, ami annyira idegesítő, hogy tuti le kell rágni”.

Szóval, tartott a körmözés egészen a Kicsi születéséig, aztán akkor idő sem jutott rá, meg mivel folyton rágcsálta a kezemet (nem én rágtam le “azt a kis bőrt, ami annyira idegesítő, hogy tuti le kell rágni”, esküszöm, a gyerek volt!), ezért leszoktam a körmözésről, meg nyugi is volt, így leszoktam a körömrágásról is – no, nem csak úgy, hanem mert rájöttem, milyen iszonyat látvány.

Egy baráti társasággal voltunk aznap este, beszélgettünk, vacsora, röhögés, hülye témák és személyes beszélgetések váltották egymást, és volt köztünk egy férfi, aki szintén nagy körömrágó volt. Nem tudom, hogy csak a pia lehetett kevés, vagy a témák voltak túl személyesek, de minden második percben csócsálta a kezét. Így fordította, úgy fordította, keresgélte a jó körmöt, a megfelelő kis bőrt, rágta, nyúzta, közben beszélt ugyanúgy… Hát, basszus, azt hittem, rosszul leszek tőle. És attól, hogy valószínűleg én is így nézhettem ki pár évvel korábban.

Iszonyú taszító látvány, ahogy nézed, mennyire szorongva és kétségbeesetten keresgél magán a veled szemben ülő ember, és számára láthatatlan, észrevehetetlen, gépies mozdulatokkal rágja a körmét, bőrét. Nagy tükör volt, hasznos tapasztalat és mély felismerés. Azóta sokszor látom magam előtt azt a képet. És mindig abban a pillanatban villan be, amikor már-már nézegetni kezdeném a kezemen “azt a bizonyos kis bőrt, ami…”.

Nem akarok ilyen lenni. Nem akarom magamat ilyennek látni és láttatni. Szorongás, kínos helyzet, stressz, persze akad azóta is dögivel, és mivel sem cigivel, sem alkohollal nem élek, így a két legegyszerűbb “oldószer” máris ki van ütve. De valami kell…

Nekem leginkább az írás és a sport, a mozgás alkalmas arra, hogy levezessem a feszültségeimet. Mindkettő alkalmas arra, hogy mind mentálisan, mind fizikailag lefárasszon.

Jöhet persze, kifogás a sportra rengeteg:

– Nincs időm gyerek és munka mellett – én sem mellettük csinálom, mivel akkor a főnököm kirúgna, a gyerekem meg hisztizne. Munka és fektetés után viszont egy 20 perces torna tökéletesen elég, nem kell egy órát ugrálni.

– Nincs rá pénzem – nem is kell. A futás vagy az otthoni edzés még mindig ingyen van. Különben meg… (most jön elő a gonosz énem) ha cigire, piára, és egyéb okosságokra van pénzed, akkor kicsit csípjél már le valami hasznosra is!

– Nincs helyem otthon futópadot tartani, edzeni – nem kell futópad. Tornázz egy fitness videóra – ha megnézed, a legtöbb vagy erősít, vagy ha ugrál, akkor is kb. 1 négyzetméter helyen teszi ezt. Annyi csak van…

– Nincs elég motivációm egyedül sportolni – Most komolyan: anya vagy és ilyen béna kifogásokat találsz? Az öt éves gyereked kreatívabb ennél! Neki mit mondanál…? Igen, pontosan: ezt nem mások, hanem magad miatt csináld.

– Nincs energiám sportolni – Ez a kedvencem! Hát, éppen azért sportoljál, mert attól majd lesz! Komolyan!

Ha nem hiszed, tegyél egy próbát, hidd el, csak nyerhetsz vele: vonzó alakot, egészséget, energiát, és nem utolsó sorban feszültséglevezetést és igen, feszkó és szorongás híján még szép körmöket is!