Kötéltánc

2 év után abbahagytam a fogamzásgátlót – Pozitív és negatív tapasztalataim


Most már lassan 6 hete, hogy több év gyógyszerezés után úgy döntöttem, hogy abbahagyom, leállok vele, lejövök a szerről – a fogamzásgátlóról. Persze, rengeteg érvet lehet olvasni mellette, de valamiért mégis azt érzem, ez leginkább egy durva beavatkozás, belém-avatkozás, a saját folyamataim beszabályozása, és mint ilyen, megsérti a magam kis belső környezetének rendjét. Igen, tudom, igen, én döntöttem úgy, hogy szedem. Hát, most már szedtem, ismerem, hogy mire képes, úgyhogy ugyanígy eldöntöttem azt is, hogy nem fogom szedni
a jövőben. Hat hét elteltével a következőket tapasztalom:

Negatív oldal

 

 – Pattanások – üdv ismét a kamaszkorban…

Sajnos ez a hormonháztartásosdi nem az erősségem (a sima sem, miért éppen ezzel lennék másképp…), meg is bolydult tisztességesen az eddig mesterségesen fenntartott egyensúly, úgy kirügyeztem április örömére, hogy a kerti fák is megirigyelhették volna… A bőröm eddig is a kombinált felé tendált, most meg egészen szélsőségekbe hajlik át – a T-zónám a drága pattanásoknak és a zsírosság duplázásának köszönhetően kilométerekről világít, az arcbőröm azonban olyan száraz, hogy a falat lehetne simára csiszolni vele (igen, festeni is kell idén – rendkívül megihlet most a környezetem).

 

– Megint görcsölök, amikor megjön – legalább most már joggal kérdezheti a jövendőbeli (amikor lesz), hogy “mi van, megjött…?”

Na, ez nagyon nem hiányzott… És esküszöm, mintha még a kamaszkorinál is erősebb lenne. Első napra minden hónapban szabit időzítek – vagy marad a fájdalomcsillapítós, éberkómás munkanap. Még kitesztelem, hogy melyik kevésbé kártékony.


Pozitív tapasztalatok

 

 – Eltűnt az állandó puffadás – mintha leadtam volna 3-4 kilót

Imádom, hogy nem szorítanak a szoknyák és nadrágok, minden kényelmes, amiben 2 éve jól éreztem magam!

 – Elmúlt a depresszió és a rossz kedv – emiatt kifejezetten utáltam a gyógyszert. 

Sajnos, rám többféle fogamzásgátló is kifejezetten rossz hatással volt, erős hangulatingadozásokat és határozottan depresszióra hasonlító tüneteket eredményezett. Nagyon rossz. Aki nem próbálta, nem tudja. Egyszerűen nem tudod, mikor és honnan, milyen hatásra lesz rossz kedved, észre sem veszed, hogy benne vagy, csak mikor már megbántottál valakit, vagy éppen valami baromság miatt sírsz, bezárkózol magadba, és képtelen vagy saját magadat kiszedni belőle – mintha iszapban ragadtál volna…Nyúlós, nyálas, megfojt és hiába minden, nem tudod kiszedni magadat belőle. Most azonban fellélegeztem, világosak lettek a dolgok, tiszták a célok, kiegyensúlyozott a kedv és visszatérőben a humorérzék is. Jó irány!


 – Nem fáj a mellem – A fő ok, ami miatt abbahagytam.

Két hónapja mellultrahangon jártam, mert már hónapokkal korábban olyan erős fájdalmaim voltak a mellemben, hogy olykor vinnyogni tudtam volna tőle. Eleinte csak egy-egy alkalommal egy héten. Majd sűrűsödött, aztán napi szinten jelentkezett, végül olyan nap is volt, hogy órákon keresztül éreztem erős, szúró fájdalmat, ami miatt képtelen voltam akár a munkámra, akár a gyerekemre koncentrálni. Megijedtem. Alig múltam 30, itt vagyok egyedül egy kicsi gyerekkel – nekem nem fér bele, hogy rákos legyek. Persze, utánaolvas az ember, megtudja, hogy a fájdalom nem a rák jele, de meg kell nézetni, satöbbi. Hetekkel későbbre kaptam időpontot sztk-ban, plusz laborvizsgálat, miegymás… Szerencsére az eredmény tökéletes, nincs baj – mindössze annyi, hogy vagy cseréljem le a fogamzásgátlót, vagy hagyjam abba teljesen, mert a gyógyszer okozott ilyen mértékű hormonális egyensúlyzavart, ami ezt a fájdalmat produkálta. Az orvos mindezt precízen, kedvesen, tényleg törődő hangon mondta el – de csesszék meg: ha ez ennyire általános, ennyire ismert tünet, akkor nem kellene erről tájékoztatni a nőket?! Nem kellene felhívni a figyelmet arra, hogy ezzel járhat? És különben is: minek szedjek valamit, ami fájdalmat okoz? Most már csak azt veszem be, azt fogadom be magamba, ami minimum jót tesz velem, de az sem baj, ha a mennyekbe repít… 😉 

Te tapasztaltál hasonló, akár pozitív, akár negatív változást a gyógyszer szedése, majd abbahagyása után? Megköszönöm, ha megosztod velem a történetedet!

 

                                        *  *  *  *  *  *  *  *  *  

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! Kövesd a blog Facebook-oldalát minden nap, hogy az első között értesülj a friss posztokról!

Amennyiben kérdésed vagy véleményed van a cikkről, kérlek, oszd meg velem, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, a történetedre! 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!