Az első bejegyzés a blogon. Mindig utáltam elkezdeni a dolgokat. Szeretek ötletelni, szeretem, amikor egy folyamat közepén vagyok és alakulnak a kis, közepes és nagyobb célok, és szeretek (eddig nem tudtam róla, de most már ki merem jelenteni, hogy szeretek) befejezni dolgokat. De elkezdeni utálok.
Mindenben, az autó elindításától kezdve a fogyókúrákon át a gyerekek első lépéséig a világon mindenben az első lépéshez kell a legnagyobb energia, utána már megy szépen minden, már mozgásban lesz és marad a folyamat, viszi a lendület és az egyre több cél… Csak az a bizonyos első.
Nekem mindig nehéz az első randi, az első nap a munkahelyen, az első esték az új lakásban – szorongással tölt el az első csók, az első szeretkezés, és ugyanígy szorongat most ez az első bejegyzés is. Miről? Kinek? Hogyan? Mit írjak benne? Vagy hagyjam a csodába, és csak csapjak a közepébe? Hiszen már szétrobbanok a sok előtoluló témától, amelyeket most már jegyzetelnem kell, hogy ki ne üsse, ki ne süsse egymást egyik ötlet a másik után. Mint elsőbálos, izgatott táncosok, próbálnának világra sietni az elmondásra vágyó történetek billentyűzetemen keresztül – de addig még kell az első. Az indító. Az origo.
Sok első blogbejegyzést írtam már. Mindegyik valamiért, valakiért vagy éppen valaki miatt született. Ez is. Ám kivételesen ez most csak és kizárólag miattam, magamnak születik. Milyen furcsán közhelyesnek tűnik ez a mondat – ezerszer olvastam már. Mégsem írtam le még soha. Hát, ez is egy első…
Holnap már lazább leszek – az már a második!
* * * * * * * * *
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! Kövesd a blog Facebook-oldalát minden nap, hogy az első között értesülj a friss posztokról!
Amennyiben kérdésed vagy véleményed van a cikkről, kérlek, oszd meg velem, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, a történetedre!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: