Kötéltánc

A nap, amikor kemény csaj lettem


Ismered az érzést te is, ugye? Amikor ő megtalál, körbezsong, duruzsol a füledbe… Amikor annyira bosszantó a jelenléte, hogy nem tudsz tenni semmit, és csak rá bírsz figyelni. Halk hangja csak neked susog, és vég nélkül ismétli ugyanazt, mintha nem órák óta őt hallgatnád. Lassan a bőröd alá mászik, viszketsz a gondolattól is, hogy egy szobában vagy vele, de képtelen vagy nem rá nézni. Igen, ezt éltem át egyik este. De kemény csaj lettem. És legyőztem magam. És legyőztem őt.
Őt, aki annyi idő után ismét olyan hirtelen, váratlanul és minden tiltakozásom ellenére éjjel ismét befészkelte magát a hálószobámba.

Esküszöm, nem hívtam. Épp csak résnyire nyitottam az ajtót, a franc gondolta, hogy ennyi is elég neki, és már be is teszi a lábát. Nem szóltam hozzá, rá sem néztem. A Kicsi már aludt édesen, úgyhogy becsuktam a szobája ajtaját, hogy ne ébredjen fel arra, hogy mérgemben csapkodok és dühödten káromkodom. Ő meg csak nézett. Fixírozott. És duruzsolt a fülembe, mintha meg tudna hatni. De már egy ideje tudja, hogy ehhez a szimpla bámulás kevés. Úgyhogy hangot váltott. Most már ki akar készíteni. Csak mondja, mondja, vég nélkül – nekem pedig már rohadtul elegem van belőle. 

“Nem félek tőled, érted?!” – szűröm a fogam között, és szkárlettdzsoenzenes ajakbiggyesztéssel vetem rá a legmegsemmisítőbb pillantásomat. 

Meg sem rezdül.

Hát, rendben. Nekem így is jó. Akkor másképp beszélünk. 

Határozott mozdulattal lépek elé, ráirányítom a fegyverem, és akkor neki vége… A porszívóm csöve egyetlen pillanat alatt szippantja fel az undok, zörgő-döngő poloskát, a büdösbogarat, aki kellemetlen lényével, visszataszító kis testével már annyi éjszakámat keserítette meg. De most nem bújtam el előle. Bátran szembeszálltam vele, és még a szomszédok haragjától sem riadtam vissza; mit érdekelt, hogy éjjel fél egy volt, ha nekem meg kellett vívnom életem csatáját. 


De most már vége.

A porszívót egyetlen határozott mozdulattal kikapcsolom, majd diadalmas arccal és egy titkos ügynök hidegvérével lefújom , végül vérprofi mozdulattal a sarokba csúsztatom. Erős vagyok, határozott, céltudatos – egy igazi túlélő. Ez vagyok, na. Méltóságomat és hidegvéremet pedig még akkor sem veszítem el, amikor rájövök, hogy három, nyerítve röhögő szembeszomszéd volt tanúja hősies helytállásomnak. Feléjük csak egy magabiztos kacsintást küldtem (talán látták, de nekem jól esett), és kecses(nek szánt) mozdulattal becsuktam az erkély ajtaját.

(Különben… khm… izé… Mit gondoltok, azzal a sok kis lábával, azokkal az undok, mindenen megkapaszkodó ízelt lábakkal, ugye nem képes kimászni a porszívó csövén…? Na, jó… oké… ha kimászik, tőlem mehet, de egyetlen kikötésem, hogy nappal tegye, teljes diszkréció mentén, a visszatérés legcsekélyebb szándéka nélkül. Ezzel a feltétellel hajlandó vagyok kegyelmet gyakorolni. – De azért, kemény voltam, nem…?!)

A Te “életed csatája” hogyan zajlott…?

                                        *  *  *  *  *  *  *  *  *  

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel is! Kövesd a blog Facebook-oldalát minden nap, hogy az első között értesülj a friss posztokról!

Amennyiben kérdésed vagy véleményed van a cikkről, kérlek, oszd meg velem, kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, a történetedre! 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!